2022. szeptember 25. - Vasárnap
Már idejét sem tudom, hogy mikor voltam utoljára a mezőn. Vasárnap mégis kijutottam és végre ismét egy kellemes sétát tudtam összepárosítani gombakereséssel. A Borsodi-Mezőség végtelennek tűnő rónái, főleg a városhatárában mindig a hazatérést jelentik számomra. Egyrészt imádok a mezőn csámborogni a családommal (gyerekkorom óta gyakori őszi program a gombázás nálunk), másrészt minden egyes gombatalálat örömmel tölt el, mondhatni egy igazi kincskeresés. Nyilván a tudat, hogy ebből a gombából finom pörkölt, leves vagy reggeli lesz, ezt tovább fokozza. A sok eső és a napsütés megtette a hatását, nem győztünk hajlongani a 1,5 órás séta alatt. A korábbiaktól eltérően most viszont egy eddig nem szedett fajtával is gazdagodott gombászati szaktudásom. Ugyanis a bátyám megtalálta a kiserdőben az első Arany tinórút, majd miután láttam mit kellett keresni (alól lyukacsos zöldesszínű, barna gomba), nem volt az a fűcsomó, ami között ne találtam volna meg a bújkáló gombákat. Az örömöm az volt az egészben, hogy rájöttem, hogy ha tudom mit keresek, mit kell figyelnem, akkor nagyon hatékony vagyok. Egy rövid pillanatig az jutott eszembe, hogy bár tudnám, hogy az életben is mit keresek, akkor könnyedén meg is találnám. Egyszer majd csak megtalálom.
Susog az erdő.
Illatok sűrűjében
gombakupolák.SzKirián
Ui.: Egy Haiku-t találtam a gombához kapcsolódóan, ami továbbra is nagyon érdekes, mint műfaj és Nyári Krisztián oktatásának köszönhetően már tudom is mi az. :)
#5 nap, #30 kihívás, hátravan #9. #Egy nyári kaland...
1) Mezítláb sétálni homokban, fűben. 2/1
2) Aszfaltra rajzolni.
3) Szappanbuborékokat fújni.
4) Semmit tenni, dinnyét enni. 2/1
5) Kert moziba menni.
6) Meglátogatni a környékemen egy nevezetes helyet.
7) Olvasni fűben fekve. → Elmenni gombát szedni.
8) Limonádét készíteni.
9) Szabó Ervin könyvtárba beiratkozni.
10) Megtanulni egy zongora darabot.
11) Hullócsillagokat nézni. 4/1
12) Meganulni hajat fonni kifordítva.
13) 3 db könyvet elolvasni.
14) 300 km-ert biciklizni. – 132/300
15) Vitorlázni. 4/1
16) Fesztiválon résztvenni. 4/1
17) 1 db madaras festményt elkészíteni.
18) 3x elmenni fotózni.
19) 3x Salsa buliba menni. 2/3
20) Természetjáró szakosztályvezető lenni.
21) 5 fotókeretet megtölteni saját képekkel és kitenni a falra.
22) 3 randin résztvenni. 2/3
23) Grillezni családdal vagy barátokkal. 2/1
24) Tisza tavat biciklivel megkerülni.
25) Napfelkeltét élvezni.
26) Naplementében gyönyörködni.2/1
27) Gyógyfürdőbe menni. 2/1
28) Rejtvénypályázatot beküldeni.
29) Lottót feladni.
30) Valami rendkívüli programon résztvenni, ami a komfortzónámon kívül esik. 2/1
Ízig-vérig felnőtt lévén a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom!