Szerencse lánya vagyok, szoktam érezni. Hiszek benne, hogy ha jót teszünk, ha pozitívak vagyunk, az valahol visszajön...és valljuk be őszintén, a szerencse dolga sokszor nézőpont kérdése. Vajon a boldogság is ilyen?
#Új év, új kezdet
2022-öt kicsit megijedve kezdtem, hiszen 2021 nem a legszebb évem volt. Hazugság lenne azt mondanom, hogy nem voltak jó dolgok, mert bizonyám volt egy pár izgalmas és pozitív történés. Hiába, menthetetlenül telik az idő és most kivételesen mégis örültem, hogy 2021 lezárul. Ezzel együttesen 2022 félelemmel is eltölt, hiszen félő, hogy akár rosszabb lesz, mint 2021...Ezekkel a gondolatokkal kezdtem bele az évbe, majd terveztem meg 2022-öt.
#Tervezés
A tervezés visszatekintéssel kezdődik, így én is így tettem és ekkor tudatosult bennem, mennyi jó dolog is történt velem tavaly. Meglepően sok, illetve pár kevésbé jó dolog is. A lényeg, hogy ijesztő, mennyi lehetőség rejlik egy évben, főleg ha ezt le is írjuk, mivel az egyfajta kötelezettséget is von maga után, magunkkal szemben. Ennek ellenére, félve, de beírtam pár izgalmas tervet és meg kell vallanom, hogy volt 1-2, amit még nem mertem idénre tervezni.
Ha szeretnél te is éves tervet készíteni, csapd fel a Year Compass ingyenes anyagát és vágj bele! Kattints ide a részletekért!
#Csak pozitívan
Habár a fentebbiekből nem éppen ez derül ki, de egy nagyon pozitív ember vagyok, nyilván nem covid értelemben.Összességében úgy döntöttem idén, hogy nem csak megélem a mindennapi örömöket, hanem egyfajta újévi fogadalomként meg is írom minden napjaimat. Marketingesként imádom a szakmám és egyszerűen az írást és olvasást is, ez a blog pedig mindezt a pozitivitást, mind a szövegírási gyakorlást és a boldogságot fogja jelenteni nekem és remélem neked is, amikor ezt a blogot olvasod.
#365 nap boldogság márpedig létezik
Úgy gondolom 365 napon keresztül nem lehetünk boldogok, nem is lenne egészséges. A szomorúság miatt tudjuk értékelni a vidámságot, unalom miatt az izgalmat. Ha nincs összehasonlítási alapunk, ha nincs negatív élményünk, nem ismerjük fel a pozitívat.
Gondolj csak bele, hányszor hangzott el a szádból egy-egy ilyen gondolat:
"Nem is tudtam milyen jó volt, mennyire különleges."
"Nem értékeltem, milyen jó világban vagyok."
"Hiányzik, pedig nem gondoltam volna róla."
"Olyan természetesnek vettem, hogy van."
Ahhoz, hogy értékeljünk valamit, tudnunk kell azt is, hogy milyen az, ha nincs.
A hangsúlyos rossz történések kicsit felborították a tavalyi évemet. Ellopták egy éjszakai buszon a cuccaimat egy másik kontinensen az utazásom felénél, valamint egy közeli szerettemet 2 hét alatt elvitte a covid. Ezek az igazi gyöngyszemek tavalyról, és még ekkor is, ezekben is megéltem boldog pillanatokat, bármilyen szűrreálisnak is hangzik. Egy mexikói rendőrörsön apró kedvesség idegenektől vagy az érzés, hogy egy család mennyire összetartó tud lenni a legrosszabb pillanatokban, tényleg melegséggel tölti el az embert. Éppen ezért hiszek benne, hogy habár minden percben nem, de minden nap találni tudok és idén tudatosan keresni is fogok valamit, ami miatt 365 napon keresztül én mindennap bizony boldog leszek.
#365napboldogság kihívás
Ha te is kész vagy erre a kihívásra, akkor hajrá! Tarts velem, oszd meg Te is napi boldog pillanataidat! Ne aggódj, ijesztőbbnek tűnik, mint amilyen lesz, de ha velem együtt végig csinálod, biztosan nem bánod meg .
Egy nap, egy bekezdés és egy kiemelten boldog pillanat...Let's begin!