2022. október 23. -  Vasárnap

Áldozatokat meg kell hozni, azaz néha el kell engedni dolgokat. Szombat este ugyanis tudatosult bennem teljes harci díszbe öltözve, hogy vagy elmegyek a táncos buliba este vagy vasárnap túrázom, de a kettő együtt nem fog menni friss sarokvízhólyaggal. Napközben ugyanis feltörte a cipő a sarkam, ennek következtében még vízhólyag tapasszal is fájt, ha bármi hozzáért a tapaszhoz. Szóval döntöttem, inkább leszek szombat este otthon egyedül, minthogy egész vasárnap a lakásban kelljen ülnöm régóta várt kirándulás helyett.

Kaland az élet. Vagy talán hosszabb-rövidebb túlélőtúra eleve vesztes figurákkal.

Vavyan Fable

Azt sosem fogom megtudni, hogy valóban jól logikáztam-e, kettő program ment volna vagy nem, de reggel már az boldogsággal töltött el, hogy kiderült jóval több vízhólyagtapaszom van itthon, mint gondoltam volna, azaz nem az utolsó darab volt rajtam szombaton, ráadásul a sarkam is kevésbé volt érzékeny még tapasz nélkül is. Nos ezzel a lendülettel mentem a találkozópontra, hogy Ancsikáék felvegyenek kocsival és már úton is legyünk a Börzsönybe. A cím pedig eme remek túrán született, ugyanis a fiúk csak röhögtek rajtunk, úgy suhantak az emelkedőkön előttünk botok nélkül, míg Dzsóni, Ancsika és én túrabotjaink segítségével nyögve küzdöttük le a magasságokat. Így lettek a srácok boteisták, azaz túrabottagadók! :)

Érdekes az ember, hiába fárad ki teljesen 16-17 km túra fel-le után, egyszerűen a mozgás, a társaság, a jó idő, a kilátásban gyönyörködve való napfürdő úgy feltöltött, hogy este 8-kor még vígan nekiálltam takarítani.

Ui.: Habár nem Kéktúráztunk mégis rátettem a #kéktúrakalandorok hashtaget, mert hát valahogy be kell melegíteni. Lassan visszatérő erővel a hosszadalmas betegeskedésből, feltört lábbal teljesen helyénvalónak éreztem rám nézve ezt az idézetet. :)