2022. november 21. – Hétfő
A hétvégi családi ebéden a sógornőmnek köszönhetően rádöbbentem (vagy visszaemlékeztem?!), hogy mennyire szeretem a salátát. Márpedig ez egy diétában nem árt. Egyetlen bökkenőt éreztem a salátakészítés közben, hogy hogyan fogom a sárgarépát belecsempészni ilyen hosszú csíkokban. A sógornőmnél ugyanis volt egy ilyen különleges zöldségaprító, amivel nagyon megszimpatizáltam. Na és hétfőn már érezhettem is a #Juckófaktort. Eredetileg úgy terveztem, hogy elmegyek a Vasedénybe (alattam a földszinten van egy háztartási bolt) és beszerzem az aprító remeket, de mélyen rémlett az emlékeimben, hogy valami hasonló szerkezet bujkálhat a fiókomban, amit még a nagynénémtől kaptam. És láss csodát, amit kívántam már a szekrényemben volt…
Nem szabad boldogságot várnunk, azt nem lehet kiérdemelni. De ha az élet úgy hozza, az véletlen ajándék és nem tarthat örökké.
Egy gésa emlékiratai c. film
Ui.: Habár még sok jó dolog történt hétfőn, igazán izgalmas hétindító nap volt, de egyszerűen azon nem tudtam túltenni magam, hogy egy gondolatom valósággá vált.
