#Day309 – Hair
2022. november 20. írta: June Z. T.

#Day309 – Hair

day_309_2.png

2022. november 19. – Péntek

Fogalmam sincs, hogy honnan és miért van ez a vonzerőm, hogy rendszeresen eljutok olyan előadásokra, amik nem érdekelnek. Alapvetően a Hair is ebbe a kategóriába tartozik, amit nem akartam megnézni. Azonban apukám szülinapját ünnepeltük a bátyáméknál Győrben és pont aznap volt az előadás, így nem volt kérdés, hogy ezt adjuk ajándékba. Viszont tagadhatatlanul emlékezetes lett. Egyrészt a bátyám sürgetésének köszönhetően már fél hétkor keringtünk az üres parkolóban, hogy kb. a 10 autó között megtaláljuk a tökéletes helyet. Majd mikor háromnegyed hétkor sem tűnt úgy, hogy az előadás mindjárt kezdődik, korábbi elszólásom a bejáratnál, hogy még lesz időnk a popcornra, megvalósult. Az előadás ugyanis csak fél 8-kor kezdődött. Az első felvonás talán kevésbé fogott meg, majd miután a sógornőim felvilágosítottak a teljes történetről, a második felvonást jobban tudtam élvezni. Összességében egy érdekes darab és van valami magasztos és szép a darab végében. Végülis nem olyan nagy baj, hogy megnéztem ezt az előadást.

A fehérek a feketéket küldik harcolni a sárgák ellen, hogy megvédjék azt a földet, amit a rézbőrűektől raboltak el.

Hair musical

A bejegyzés trackback címe:

https://365napboldogsag.blog.hu/api/trackback/id/tr2417987822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása