2022. augusztus 17. – Szerda
Ritkán van olyan az ember életében, hogy egy héten belül a 3. szülinapi ünneplésre csöppen be úgy, hogy különböző emberek szülinapjait ünnepli. Ráadásul, ha összeadom, akkor 5 ember is ünnepelt velem. Így adódott, hogy az augusztusi szülinapi sorozat zárásaként utoljára munka után ismét egy ünneplésre csöppentem be.
Amikor békét talál magában, olyan emberré válik, aki békében élhet másokkal.
Anne Frank
#Találkozások
Érdekes, hogy hogyan lesz tagja az ember egy társaságnak. Ildó barátait csakis, kizárólag Ildón keresztül ismerem, külön nem találkozgatok velük. Talán ebből adódik, hogy mikor megérkeztem, kicsit idegennek éreztem magam, hiszen közel egy éve nem találkoztam Ildón és a férjén kívül mással. Ahogy azonban telt-múlt az idő, sikerült mindenkivel csevegnem és megtudni, hogy kivel mi történt, merthogy idestova 6-8 éve ismerem őket. Végre volt idő beszélgetni és röpke 3,5 óra alatt végig értem a társaságon. Manapság ritka az ilyen, hogy azt érzi az ember, hogy van idő beszélgetni, van idő a másikra. Amit szeretek bennük, hogy itt mindenki kicsit olyan hippis. Nincsenek cicababák, imádják a kézműves dolgokat, kicsit itt mindenki művészlélek, nem a giccs, hanem a naturális dolgok kerülnek előtérbe. Ha igazán jól szeretném egy kifejezéssel leírni ezt a társaságot, akkor azt mondanám #Woodstock szökevények, a szó legjobb értelmében. :)
Ui.: Természetes, hogy a melegben inkább hazatekertem bringával a Szent Gellért térről. Egyrészt, legalább ennyit sportoljak az alkohol után, másrészt szeretek kicsit becsicsentve tekerni a városon. Valahogy biciklin olyan kellemes a nagyváros fényeit élvezni. Nos, ahogy tekertem a Szabadsághídon, úgy hallottam a címet két srác beszélgetésében. Őszintén szólva nem tudom mi az a kontextus, ahol ezt a kifejezést célszerű használni...Kedves Olvasóm, rád hagyom, hogy tartalommal töltsd el ezt a csodás szót: faszkardozás. :D
#46 nap, #30 kihívás, hátravan #16. #Egy nyári kaland...
1) Mezítláb sétálni homokban, fűben.
2) Aszfaltra rajzolni.
3) Szappanbuborékokat fújni.
4) Semmit tenni, dinnyét enni. 2/1
5) Kert moziba menni.
6) Meglátogatni a környékemen egy nevezetes helyet.
7) Olvasni fűben fekve.
8) Limonádét készíteni.
9) Szabó Ervin könyvtárba beiratkozni.
10) Megtanulni egy zongora darabot.
11) Hullócsillagokat nézni. 4/1
12) 3 szintet elvégezni a spanyol nyelvtanfolyamon.
13) 3 db könyvet elolvasni.
14) 300 km-ert biciklizni. – 122/300
15) Vitorlázni. 3/1
16) Fesztiválon résztvenni. 4/1
17) 1 db madaras festményt elkészíteni.
18) 3x elmenni fotózni.
19) 3x Salsa buliba menni. 2/3
20) Befesteni a hajam.
21) 5 fotókeretet megtölteni saját képekkel és kitenni a falra.
22) 3 randin résztvenni. 2/3
23) Grillezni családdal vagy barátokkal. 2/1
24) Tisza tavat biciklivel megkerülni.
25) Napfelkeltét élvezni.
26) Naplementében gyönyörködni.
27) Görkorizni.
28) Rejtvénypályázatot beküldeni.
29) Lottót feladni.
30) Valami rendkívüli programon résztvenni, ami a komfortzónámon kívül esik. 2/1
Ízig-vérig felnőtt lévén a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom!