#Day 78 - Juckófaktor
2022. április 03. írta: June Z. T.

#Day 78 - Juckófaktor

day_78.png

2022. április 2. - Szombat

Eljött az idő, hogy elmeséljem a Juckófaktor történetét és jelentőségét életemben. Kedves Olvasóm, talán már kitalálhattad, hogy a szerencsémet illetem ilyen néven. Az egész az egyetemre vezethető vissza, amikor egy energetikai mérnök barátom elmesélte, hogy a szakdolgozatában egyszerűen nem működnek az egyenletek, de nem baj, majd hozzáteszi a csodafaktort (egy szorzószámot vagy hozzáad egy értéket), attól minden rendben lesz. Hát ebből lett az én szerencsém neve is Juckófaktor, aminek létezése azóta minden ismerősöm számára megkérdőjelezhetetlen tény. Természetesen Barcelonában sem hagyott cserben. Ahogy az ablakokat gyűjtöttem Barcelonában, úgy kerültem kifele és visszafelé is a gépen az ablak mellé, pedig nem foglaltam helyet. Mondhatni ezt dobta a gép. Ráadásul míg Ancsika egy teli részen ült , addig nekem egy útitársam sem volt a sorban, így inkább Ancsikát is invitáltam, hogy szegény végre ablak mellé ülhessen. Én ugyanis a folyosó mellett is remekül alszok. :) 

Sajnos még Tél tábornok érkezése is várható az elkövetkezendő időkben. 

a kapitány

#Juckó a világ körül nr. 11. - Repülő kilátással
repulo.jpg

Miután az idézetet meghallottam, nem voltam biztos benne, hogy én ezzel az emberrel akarok repülni, ezzel a mókamesterrel. Az ilyen stílus valahogy annyira nem az én esetem, de azt be kell látnom, hogy talán az egyik legkülönlegesebb beköszönés volt, amit valaha repülőn hallottam. Már nem számolom a repülő utakat, sőt nem ragaszkodok az ablak melletti helyhez sem, de azt beismerem, hogy ez a kép méltó bucsúja volt Barcelonának a színek játékával. Azt nem jelenthetem ki, hogy ez volt a legszebb, mert nem tudnám rangsorolni a látványt, de biztosan benne van a top 10 legszebb repülő panorámámban. 

 #74 nap, #30 kihívás, hátravan #27. Mielőtt 30 leszek...

1.  Elmegyek úszni AYCM kártyával a szülővárosom tanuszodájába.

2.  Megfestek vászonra egy képet. 

3.  Összesen 30 nap húsmentesen étkezem. - 4/30

4.  Önkéntesként kutyát sétáltatok.

5.  Elolvasok egy még általam nem olvasott könyvet.

6.  Elmegyek vért adni.

7.  Higéniai termékeket adományozok rászorulóknak.

8.  Lesétálom a futókört a Margit-szigeten.

9.  Elhagyok egy könyvet a városban egy kedves cetlivel.

10. Megnézek egy Mesterakadémia kurzust.

11. Összeírok 3 családi hagyományt, szokást.

12. Randira megyek.

13. Elmegyek egy koncertre vagy kiállításra, ahol nem ismerem az előadót.

14. Levelet küldök Stefnek Mexikóba.

15. Körbetekerem a Tisza - tavat.

16. 3 db Mandalát megfestek.

17. 30 km-ert biciklizek (Tisza-tó nem számít).

18. 30 km-ert túrázok az OKT-én.

19. Egymás után 3 nap 11 óra előtt lefekszem aludni.

20. Megtanulok egy verset.

21. Bejelentkezek spanyol nyelvtanfolyamra.

22. 1 hétig óránként kb. 3 percet tornázok munka közben, megmozgatom magam az ülőmunkában.

23. Elmegyek 3 Salsa buliba.

24. 3 rejtvénypályázatra küldök be megfejtést.

25. Résztveszek egy TV vagy film forgatáson.

26. Tartok 3 szépségápolási estet. 

27. 30 napig 30 felülést csinálok minden reggel.

28. 30 saját utazós képet beteszek a blog megjegyzésébe egy 2-3 mondatos ismertetővel. - 11/30

29. 4 kerekes görkorival megyek görkorizni lehetőleg a Városligetbe.

30. Valami rendkívüli progamon veszek részt, ami a komfortzónámon kívül esik.

Mivel már nem 18 leszek, a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://365napboldogsag.blog.hu/api/trackback/id/tr3617796189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása