2022. november 13. – Vasárnap

Minden túrázással egyre felszereltebb leszek, talán mire végzek a Kéktúra 1172 km-ével végre valóban túrázónak is nevezhetem magam. Mi sem bizonyítja jobban a fejlődést, hogy szombat este (11 km túra és egy El Greco kiállítás után) még képes voltam a Decathlonba menni csodaporért és egy túrabotot is tartó táska beszerzésére. Tudom, szinte szánalmas, hogy a végső döntésben az elrendezésen kívül egy titkos rekesz győzőtt meg, ahol egy leülésre alkalmas ponyva (gondolom pár száz forintos cucc) van elrejtve. Ez az egész ötletesség és hasznosság meg vett kilóra. Az új táskám kék színű, 20 literes elvileg és csak 9 990 Ft volt, de ettől függetlenül pont ilyen. És imádom, ugyanis 20,7 km-erem volt, hogy kipróbáljam...bevált! :)

A túraösvények már csak ilyenek: egy ideig Shakespeare ardennes-i paradicsomában lebegsz, és azt várod, mikor jönnek a nimfák és a furulyás fiúk, aztán egyszer csak pokoli hőségben és porban caplatsz, mindenütt tüskék és mérges tölgyek... pont, mint az életben.

Jack Kerouac

Ui.: Mérhetetlenül büszke vagyok Bestee, Ancsika és a saját teljesítményemre. 20,7 km Péliföldszentkereszt-Dorog túrát (870 m fel és 911 m lefelé) pik-pak letudtuk, képesek voltunk hajnal 5-kor kellni a buszhoz és több, mint 1 órán keresztül csak felfele kaptattunk egy emelkedőre a túra közepén (365 m felfelé 3 km alatt), mégis kicsit kifáradva, de egyáltalán nem nyűgösen végeztünk. Honnan jön a cím? Nos, Bestee nem használ túrabotot, így ő a boteista, Ancsikának most fájt a keze és ő nem tudja teljes mértékben eldönteni, hogy szereti a túrabotot vagy nem. A kézfájás miatt nem is hozta most, habár egyes szakaszokon ezt erősen bánta, így  ő lett a botszkeptikus. Míg én, aki szinte mindig bottal túrázik, sőt mióta rájöttem, hogy még műanyag papucsok is vannak hozzá (ezen a túrán próbáltam először), amit aszfaltúton is tudok használni, már ott is csak túrabottal közlekedem, én vagyok a botfil.