2022. július 9. - Szombat
Az a lendület, amit szerda óta vártam a takarításhoz, az unokatesóm látogatásával együttesen megérkezett. Ebből következően sikerült kievickélni az ágyból már reggel 10 óra előtt, mivel szorított az idő, hogy kettőig kinyaljam a lakást. Jelentem, egy-két porszem kivételével küldetés teljesítve!
Takarításkor nem csupán a tárgyainkat, de egyúttal a lelkünket is kicsit rendbe tesszük.
#Jól szituált negyvenes
A gyöngyvirág illatú felmosóvízzel átitatott lakásba érkezett meg Zsani unokatesóm és barát-barátja, akit én magas termete, kicsit néhol őszülő hajszálai miatt egy jól szituált negyvenesként tudok csak leírni, habár sármjával ebből jó pár évet letagadhat. Ebben a hármasban töltöttük a délutánt, piknikeztünk a Margitszigeten, majd Ancsikánál a bemelegítés után a Budapest Park 2000-es évek méltatlanul drága bulijában lötyögtünk a zenére. Nene szavait idézve: „Nem tudom, hol voltam a 2000-es években, mert hogy ilyen szart nem hallgattam, az biztos. Lehet átaludtam ezt az évtizedet.” Mindenesetre a jól szituált negyvenes és Zsani is olybá tűnt átérzi a muzsikát és még az sem töri meg őket, hogy Zsanit elütötték egy kukával. A Park már csak ilyen, bármi megtörténhet…
Ui.: A tisztaság páratlan öröméhez pedig nem tartozik más, mint egy remek zene…
#84 nap, #30 kihívás, hátravan #25. #Egy nyári kaland...
1) Mezítláb sétálni homokban, fűben.
2) Aszfaltra rajzolni.
3) Szappanbuborékokat fújni.
4) Semmit tenni, dinnyét enni.
5) Kert moziba menni.
6) Meglátogatni a környékemen egy nevezetes helyet.
7) Olvasni fűben fekve.
8) Limonádét készíteni.
9) Szabó Ervin könyvtárba beiratkozni.
10) Megtanulni egy zongora darabot.
11) Hullócsillagokat nézni.
12) 3 szintet elvégezni a spanyol nyelvtanfolyamon.
13) 3 db könyvet elolvasni.
14) 300 km-ert biciklizni. - 52,9/300
15) Vitorlázni.
16) Fesztiválon résztvenni.
17) 1 db madaras festményt elkészíteni.
18) 3x elmenni fotózni.
19) 3x Salsa buliba menni. 1/3
20) Befesteni a hajam.
21) 5 fotókeretet megtölteni saját képekkel és kitenni a falra.
22) 3 randin résztvenni. 2/3
23) Grillezni családdal vagy barátokkal.
24) Tisza tavat biciklivel megkerülni.
25) Napfelkeltét élvezni.
26) Naplementében gyönyörködni.
27) Görkorizni.
28) Rejtvénypályázatot beküldeni.
29) Lottót feladni.
30) Valami rendkívüli programon résztvenni, ami a komfortzónámon kívül esik.
Ízig-vérig felnőtt lévén a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom!