2022. július 28. – Csütörtök
Sűrű balatoni napok, sok utazás, napközbeni munka, aztán esti ide-oda menés, szerdán pedig hajnal kettőkor lefekvés kellett ahhoz, hogy csütörtök napközben próbáljam kifejleszteni a nyitott szemmel alvást…Nem sikerült, sajnos! Délután kettő után mégis sikerült felébrednem az irodai tevékenységhez, ugyanakkor kénytelen voltam a munka után szabad délutánt kivenni és a Flórával való fesztiválozás helyett (általában lovas körhintán megy körbe-körbe), az alvást választottam.
Tanulj meg mosolyogni. A mosolyban mágikus erő rejlik. Amíg az ember mosolyogni tud, addig képes a további harcra. És aki harcol, az győzhet is.
Marcus Aurelius
#Kaki birodalom az élre tör!
A délutáni alvás nem is jöhetett volna jobban, este ugyanis megkezdődött a Catan harc. Ezekben az esetekben én sötét barna színű bábúkkal szoktam lenni, ezért is neveztem el saját építkezésemet a játékban kaki birodalomnak. :D Nos, Évi, a férje és én is véresen komolyan vesszük a játékot és lényegében mindenki teljes erőbedobással azon van, hogy nyerjen. Két menet után fejeztük be játékot, miután Évi és kaki birodalom is győzött egyszer-egyszer, de végül itt megálltunk, mert Csabi nem akarta, hogy végül neki csak vesztes csatái legyenek. Akárhányszor eljövök hozzájuk, minden alkalommal egy társasjáték előkerül, ahol nyilván szeretettel, de cifra szavakat nem kerülve szidjuk egymást a játék során a cél nem más, mint engem legyőőzni. Hát ez valahogy már csak így megy.
#66 nap, #30 kihívás, hátravan #21. #Egy nyári kaland...
- 1) Mezítláb sétálni homokban, fűben.
- 2) Aszfaltra rajzolni.
- 3) Szappanbuborékokat fújni.
- 4) Semmit tenni, dinnyét enni.
- 5) Kert moziba menni.
- 6) Meglátogatni a környékemen egy nevezetes helyet.
- 7) Olvasni fűben fekve.
- 8) Limonádét készíteni.
- 9) Szabó Ervin könyvtárba beiratkozni.
- 10) Megtanulni egy zongora darabot.
- 11) Hullócsillagokat nézni.
- 12) 3 szintet elvégezni a spanyol nyelvtanfolyamon.
- 13) 3 db könyvet elolvasni.
- 14) 300 km-ert biciklizni. – 103,6/300
- 15) Vitorlázni. 3/1
- 16) Fesztiválon résztvenni. 2/1
- 17) 1 db madaras festményt elkészíteni.
- 18) 3x elmenni fotózni.
- 19) 3x Salsa buliba menni. 1/3
- 20) Befesteni a hajam.
- 21) 5 fotókeretet megtölteni saját képekkel és kitenni a falra.
- 22) 3 randin résztvenni. 2/3
- 23) Grillezni családdal vagy barátokkal.
- 24) Tisza tavat biciklivel megkerülni.
- 25) Napfelkeltét élvezni.
- 26) Naplementében gyönyörködni.
- 27) Görkorizni.
- 28) Rejtvénypályázatot beküldeni.
- 29) Lottót feladni.
- 30) Valami rendkívüli programon résztvenni, ami a komfortzónámon kívül esik.
Ízig-vérig felnőtt lévén a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom!