#Day70 - A munka hőse
2022. március 26. írta: June Z. T.

#Day70 - A munka hőse

day_70.png

2022. március 25. - Péntek

Sajnos a rohanó világ csak még inkább arra sarkallja az embert, hogy rohanjon, hogy mindent, azonnal, most akarjon. Nyilván ez alól én sem vagyok kivétel, ebből is következett a közel két héttel ezelőtti agóniám. Nagyon úgy tűnt, hiába a februári karantén, még sem lesz más lehetőségem, csak az oltás vagy a PCR teszt, ha még márciusban el akarok jutn Barcelonába. Már pedig vészesen közeledett a keddi repülőút...

 

Az idő valóban rendbe hozza az életünk problémainak legalább kilencvenkilenc százalékát...

Szeifert Natália

#Fizetésemelés

Ekkor pedig mégis érdemes a bölcsekre hallgatni és várni. Azzal egyáltalán nem lehet vitatkozni, hogy sokszor felesleges kapkodni, mert ha kicsit időt hagyunk a dolgoknak, akkor maguktól megoldódnak. Valahogy így történt ez pénteken is. Már azzal jól indult  nap, amikor a céges meetingen közölték, hogy megemelik a fizetést januárig visszamenőleg, illetve a cafetéria egy részének az adóját is átvállalják. Én csak úgy voltam ezzel, hogy nem tudom mekkora összegről van szó (valószínűleg nem most kapom a legnagyobb fizetésemelést életemben), de ha megdobálnak pénzzel, akkor csak elfogadom. Ezután volt az a pillanat, amikor az oltásra történő jelentkezés előtt még egyszer ellenőriztem az EESZT-t...és ott volt a gyógyultsági igazolványom. Egy gonddal kevesebb, ezután már igazán nem esett nehezemre élvezni a napot és az esti salsát. Utóbbit egy csoporttárssam írta le a legjobban: "Igen, nagyon lassan haladnak, de olyan csodálatosan táncolnak az oktatók, olyan eleganciával." És milyen igaza volt! Nagyon jó volt egy két lépést jobban megtanulni, ismételni. És mi volt a boldogság? Nos, ez a sok jó mind együtt, de főleg az, hogy az idő tényleg segít abban, hogy minden a helyére kerüljön. 

 

#Juckó a világ körül - nr.5. - Hasselhoff sétány

malta_3.jpg

Az élet bölcsességei Máltán már a tengerparton megtalálják az odautazót. A legnagyobb járvány nyarán, még az oltások előtt voltam itt, 4 nap tömény fürdőzés, ugyanis abban a forróságban Dzsónival semmi másra nem vágytunk, mint hogy süttessük a hasunkat. Egyelőre még hátra van a sziget megtekintése egy télen, de a strandokat, még a rejtett folyószerű, sziklásat Gozón is már bejártam. A Hasselhoff sétány pedig a vizímentők kijelölt útja, amit itt egyértelműen ki is jelöltek.

#82 nap, #30 kihívás, hátravan #28. Mielőtt 30 leszek...

1.  Elmegyek úszni AYCM kártyával a szülővárosom tanuszodájába.

2.  Megfestek vászonra egy képet. 

3.  Összesen 30 nap húsmentesen étkezem. - 4/30

4.  Önkéntesként kutyát sétáltatok.

5.  Elolvasok egy még általam nem olvasott könyvet.

6.  Elmegyek vért adni.

7.  Higéniai termékeket adományozok rászorulóknak.

8.  Lesétálom a futókört a Margit-szigeten.

9.  Elhagyok egy könyvet a városban egy kedves cetlivel.

10. Megnézek egy Mesterakadémia kurzust.

11. Összeírok 3 családi hagyományt, szokást.

12. Randira megyek.

13. Elmegyek egy koncertre vagy kiállításra, ahol nem ismerem az előadót.

14. Levelet küldök Stefnek Mexikóba.

15. Körbetekerem a Tisza - tavat.

16. 3 db Mandalát megfestek.

17. 30 km-ert biciklizek (Tisza-tó nem számít).

18. 30 km-ert túrázok az OKT-én.

19. Egymás után 3 nap 11 óra előtt lefekszem aludni.

20. Megtanulok egy verset.

21. Bejelentkezek spanyol nyelvtanfolyamra.

22. 1 hétig óránként kb. 3 percet tornázok munka közben, megmozgatom magam az ülőmunkában.

23. Elmegyek 3 Salsa buliba.

24. 3 rejtvénypályázatra küldök be megfejtést.

25. Résztveszek egy TV vagy film forgatáson.

26. Tartok 3 szépségápolási estet.

27. 30 napig 30 felülést csinálok minden reggel.

28. 30 saját utazós képet beteszek a blog megjegyzésébe egy 2-3 mondatos ismertetővel. - 5/30

29. 4 kerekes görkorival megyek görkorizni lehetőleg a Városligetbe.

30. Valami rendkívüli progamon veszek részt, ami a komfortzónámon kívül esik.

Mivel már nem 18 leszek, a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://365napboldogsag.blog.hu/api/trackback/id/tr4517789844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása