#Day312 – Vera telefon
2022. november 23. írta: June Z. T.

#Day312 – Vera telefon

day_312.png

2022. november 22. – Kedd

Szerintem sokszor az a jó, hogy a váratlan helyzetek egyszerre tudnak egy ponton meglepők és jók is lenni. Vannak olyan nagy horderejű történések, amik hosszú távon hatnak az életünkre. Lassan indulnak, mégis nagy változást képviselnek. Sok minden történik a családomban és kedden volt olyan történés, ami miatt Verával egy nagyot léptünk előre baráti kapcsolatunkban. Eddig ugyanis önhibámon kívül egy témában falat nem bonthattam, nem oszthattam meg vele, de kedden erre végül alkalmam nyílt. Igazán léleképítő volt egyrészt ezt a falat lebontani, beszélhettem róla, egyúttal tudtam, hogy neki is sokat jelent a saját problémáival is, hogy érezze nincs egyedül. A legváratlanabb és talán önző gondolatom az volt, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy Vera ezekben a nagy horderejű változásokban is mellettem áll, segít, ha szükségem van rá. Márpedig ez az utóbbi időben kevésbé volt jellemző, miután nála már 4-5 éve olyan komoly gondok vannak, hogy az én problémáim eltörpülnek, ráadásul inkább próbáltam támasza lenni, mintsem egy újabb teher a bagatell gondokkal. Most ez a fal lebontása szerintem segít neki is a saját problémáit jobban kezelni, illetve köztünk is rendeződni látszik a helyzet. 

Az ember a legjobb barátait igyekszik az összes nyavalyájával együtt elfogadni, hiszen ezért vagyunk a legjobb barátok.

Gönczi Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://365napboldogsag.blog.hu/api/trackback/id/tr817987788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása