2022. február 14. - Hétfő
Ez a nap is eljött, amikor nem biztos, hogy annyira zavar, hogy karanténban vagyok. A szerelmesek ünnepe, szerintem egy aranyos ünnep, ugyanakkor ezt azért nem mindig tudom értékelni. Nem meglepő módon, igazi királynőként otthon, egyedül ünnepeltem volna, ha ünneplek.
#Spanyol lépcső
Néha egész sokat pörgetem a Facebook-ot, amiről majd feltétlen le kell szoknom, de ilyenkor egy-egy ismerősömmel történik valami, ami miatt jön egy apropó és már meg is beszélünk egy esti telefont. Valahogy így történt ez hétfőn is. És milyen jó, hogy így történt. Az apropót nem részletezem, de a lényeg, hogy végig úgy éreztem, hogy őszintén beszélhetünk, mint két felnőtt. És ez bizony, nagyon jó volt, főleg, mivel ő egy olyan barátnőm, aki úgy áll közel hozzám, hogy 2-3 havonta beszélünk, találkozunk csak. De aztán könnyedebb irányba terelődött a beszélgetés, bejegyeztünk egy találkozót, kilátásba helyeztünk egy jó csuroszozást és gyerekesen játszottunk a facetime nyújtotta effektekkel. Mondhatni elindultam egy spanyol lépcsőn, hiszen ő is buzdított arra, hogy vágjak bele a spanyol nyelvtanulásba...ki tudja, lehet egy nap ez lesz a boldogság?
Barátok közt igazán nincs helye a büszkeségnek.
Columbo c. film
#Jordánia
A jó telefon után, annyira feldobódtam, hogy még egy arcpakolásra is "rávettem" magam. Nem vagyok skizofrén, szóval nem győzködtem magam a tükör előtt, valahogy egyszer csak az arcpakolásoknál találtam magam. Ekkor esett a választásom a Jordániából hozott Holt-tengeri arcpakolásra. Egyből fogtam a szilikonos spatulát, felcsaptam a pandás hajpántomat és már jöhetett is az iszap az arcomra. Most kivételesen Dalfutárt néztem a meditációs zene helyett, de így is nagyon jó volt. Gyertyák, hangulatfény természetesen nem maradt el. Az meg végképp nagyon tetszett, hogy milyen selymes volt a bőröm utána, szinte jobb, mint a babapopsi napon! :D A pakolással együtt Jordánia és Wadi Rum is eszembe jutott. Nem vagyok egy világutazó, de azért azt sem lehet mondani, hogy még nem jártam semerre. Kedves olvasóm, remélem lesz egyszer alkalmad eljutni neked is Jordániába, mert az egy csodálatos ország, mesés helyekkel, amik egy karanténos időszakban, sárral dobálózva is szebbé tudják tenni a napot. Ebbe a témába nem merek tovább belemenni, mert az utazásról, akárcsak Jordániáról évekig tudnék ömlengeni.
Ui: A Valentin nap margójára itt egy Liam Neeson videó, hogy megmosolyogtasson és minden szingli nő tudja, ha Cupido-n múlik, van remény.