2022. szeptember 11. - Vasárnap
Nagy lendülettel vettem kezembe a második könyvet a könyvtárból vasárnap (Mata Hari volt az első). Úgy kezdtem el a napot, hogy márpedig én olvasni akarok és olvastam is. Sajnálattal tudatosult bennem, hogy fájóan rosszul olvasok, ugyanis nem szeretem abbahagyni a könyvet. Emiatt nagyon elgondolkodok azon, hogy mikor kezdek bele egy-egy olvasásába. Olyan ez, mint egy sorozat. Egyszerűen, amíg van belőle, addig olvassa az ember. Nos, Fejős Éva: Most kezdődik könyvével is így jártam annak ellenére, hogy összességében nem tetszett. Nem tudtam azonosulni a szereplőkkel, a cselekmény nem fogott meg és a krimi szál számomra elég durva volt. Ennek ellenére nem bánom, hogy elolvastam, legalább tudom, hogy ez a könyv nem jön be és talán még kap majd valaha egy újabb sanszot nálam az írónő, de midenesetre már van róla benyomásom. Nem jó, de ez csupán egy vélemény, az én ízlésemnek nem megfelelő. Ennek ellenére magát az olvasás örömét semmi nem árnyékolta be, ráadásul este Kitti segítségével még ruhát is találtam a jövő heti céges bulira, csak annyi bökkenő volt, hogy nem az én méretem. De hátha lesz #Juckófaktor és méret még valahol időben. :)
Ez a gekkó sem teljesen komplett: kontaktlencsét eszik. Én meg tegyek szúnyogot a szemembe, ha látni akarok, nem?
Fejős Éva: Most kezdődik
#19 nap, #30 kihívás, hátravan #12. #Egy nyári kaland...
1) Mezítláb sétálni homokban, fűben. 2/1
2) Aszfaltra rajzolni.
3) Szappanbuborékokat fújni.
4) Semmit tenni, dinnyét enni. 2/1
5) Kert moziba menni.
6) Meglátogatni a környékemen egy nevezetes helyet.
7) Olvasni fűben fekve.
8) Limonádét készíteni.
9) Szabó Ervin könyvtárba beiratkozni.
10) Megtanulni egy zongora darabot.
11) Hullócsillagokat nézni. 4/1
12) Megtanulni hajat fonni kifordítva.
13) 3 db könyvet elolvasni.
14) 300 km-ert biciklizni. – 132/300
15) Vitorlázni. 4/1
16) Fesztiválon résztvenni. 4/1
17) 1 db madaras festményt elkészíteni.
18) 3x elmenni fotózni.
19) 3x Salsa buliba menni. 2/3
20) Természetjáró szakosztályvezető lenni.
21) 5 fotókeretet megtölteni saját képekkel és kitenni a falra.
22) 3 randin résztvenni. 2/3
23) Grillezni családdal vagy barátokkal. 2/1
24) Tisza tavat biciklivel megkerülni.
25) Napfelkeltét élvezni.
26) Naplementében gyönyörködni.2/1
27) Görkorizni.
28) Rejtvénypályázatot beküldeni.
29) Lottót feladni.
30) Valami rendkívüli programon résztvenni, ami a komfortzónámon kívül esik. 3/1
Ízig-vérig felnőtt lévén a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom!