2022. augusztus 27. – Szombat
Egyszer mindent el kell kezdeni és néha valahogy túl kell lépni a félelmeinken. Nem állítom, hogy a legnagyobb félelmem egy medúza csípés, de valahogy eddig sikerült ezt elkerülnöm és nem terveztem ezen változtatni. Éppen ebből az okból, nem sokszor fürödtem még medúzák között, egészen a szardíniai kirándulásig (30. pont ismét kipálva). Ha őszinte vagyok, akkor Máltán voltam medúzás helyen, de itt jelentősen több ilyen lény poroszkált a vízben. Nem meglepő módon ugyanis a hajókázás is tele volt fürdőmegállókkal a természetvédelmi
La Maddalena szigetek között és természetesen egy sziklással is, ahol a medúzák szíves örömes lébecolnak a turisták kevésbé nagy örömére. Összességében a hajókirándulás nem volt se több, se kevesebb, mint amit vártam. Hajókázni szeretek, a tengert szeretem, a mélyvízben lubickolni imádok, mint egy
Pancsoló kisgyerek és La Maddalena városa nagyon hangulatos volt a kávézáshoz és egy kis gelatohoz. Miután egy másik utazó előző nap lebeszélt volna minket a hajókirándulásról, talán túl sokat várt, így a lentebbi idézetet igazán helyénvalónak éreztem. Nekünk ugyanis teljesen jó nap volt. :)
Helyzetünket paradicsomiként vagy pokoliként is megélhetjük: minden a felfogásunktól függ.
Pema Chödrön
Ui.: Mivel ez a vonat sztori és Ancsika dalolási kedve az egész nyaralás során töretlen volt, így úgy döntöttem, hogy ezeket a Szardíniáról szóló bejegyzéseket különböző zeneszámokkal egészítem ki. Az egyes szavakon lesz általában a link, ha nem épp utóiratba teszem. :) A korábbi utazásaimmal együtt pedig a #juckoavilagkorul hashtag alatt is egyesítve lesznek továbbra is az utazó bejegyzések.
#36 nap, #30 kihívás, hátravan #16. #Egy nyári kaland...
1) Mezítláb sétálni homokban, fűben. 4/1
2) Aszfaltra rajzolni.
3) Szappanbuborékokat fújni.
4) Semmit tenni, dinnyét enni. 2/1
5) Kert moziba menni.
6) Meglátogatni a környékemen egy nevezetes helyet.
7) Olvasni fűben fekve.
8) Limonádét készíteni.
9) Szabó Ervin könyvtárba beiratkozni.
10) Megtanulni egy zongora darabot.
11) Hullócsillagokat nézni. 4/1
12) 3 szintet elvégezni a spanyol nyelvtanfolyamon.
13) 3 db könyvet elolvasni.
14) 300 km-ert biciklizni. – 126/300
15) Vitorlázni. 4/1
16) Fesztiválon résztvenni. 4/1
17) 1 db madaras festményt elkészíteni.
18) 3x elmenni fotózni.
19) 3x Salsa buliba menni. 2/3
20) Befesteni a hajam.
21) 5 fotókeretet megtölteni saját képekkel és kitenni a falra.
22) 3 randin résztvenni. 2/3
23) Grillezni családdal vagy barátokkal. 2/1
24) Tisza tavat biciklivel megkerülni.
25) Napfelkeltét élvezni.
26) Naplementében gyönyörködni. 5/1
27) Görkorizni.
28) Rejtvénypályázatot beküldeni.
29) Lottót feladni.
30) Valami rendkívüli programon résztvenni, ami a komfortzónámon kívül esik. 3/1
Ízig-vérig felnőtt lévén a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom!