#Day224 - Irány a váci vár!
2022. augusztus 27. írta: June Z. T.

#Day224 - Irány a váci vár!

day_226.png

2022. augusztus 26. – Péntek

Amikor felnézek egy hegyre, amelynek a tetején vár áll, elképzelhetetlennek tűnik, hogy felmászok oda és túl is élem. Magasan van és messze. Sőt az is elképzelhetetlen, hogy levegőt fogok kapni a mászás után. Aztán ahogy lassan kaptatok felfelé és veszem sorra a lépcsőket, a cél egyre közelebb kerül és már nem is tűnik hihetelennek, hogy egyszer elérem. Amikor pedig fentről tekintek lefelé a végtelennek tűnő mélységbe, akkor csak csodálkozom magamon, hogy itt állok, szinte alig lihegve és milyen magasra jutottam. Néha azt kívánom, bárcsak ilyen könnyedén tudnék nekiindulni az életben is a céloknak, tudva merre van a fel és nem megtorpanva a távolságtól!
Amit meg akarsz ismerni, attól el kell távolodnod egy időre, ugyanis csak akkor látod, hogy a tornyok milyen magasak, ha már elhagytad a várost.
#Castersardo
Nem tudhatom, hogy más magyarok is így működnek-e, de nálunk egy bevett szokás, hogy a környéket gyakran átnevezzük ismerős helyekre. Így lett Tergu, azaz a szállásadó falunk közelében lévő nagyobb városból, Castersardo-ból Vác. A szardíniai Vácon pedig vár is van, amit igazán érdemes megmászni, illetve a helyi óvárosban eltévedni, az utcák között kószálni, újabb naplementében gyönyörködni (26. pont ismét kipipálva). 
304797538_501604941792420_3189972977502088749_n.jpg
Ui.: Mivel ez a vonat sztori és Ancsika dalolási kedve az egész nyaralás során töretlen volt, így úgy döntöttem, hogy ezeket a Szardíniáról szóló bejegyzéseket különböző zeneszámokkal egészítem ki. Az egyes szavakon lesz általában a link, ha nem épp utóiratba teszem. :) A korábbi utazásaimmal együtt pedig a #juckoavilagkorul hashtag alatt is egyesítve lesznek továbbra is az utazó bejegyzések.
#37 nap, #30 kihívás, hátravan #16. #Egy nyári kaland...

1) Mezítláb sétálni homokban, fűben. 4/1

2) Aszfaltra rajzolni.

3) Szappanbuborékokat fújni.

4) Semmit tenni, dinnyét enni. 2/1

5) Kert moziba menni.

6) Meglátogatni a környékemen egy nevezetes helyet.

7) Olvasni fűben fekve.

8) Limonádét készíteni.

9) Szabó Ervin könyvtárba beiratkozni.

10) Megtanulni egy zongora darabot.

11) Hullócsillagokat nézni. 4/1

12) 3 szintet elvégezni a spanyol nyelvtanfolyamon.

13) 3 db könyvet elolvasni.

14) 300 km-ert biciklizni. – 126/300

15) Vitorlázni.  4/1

16) Fesztiválon résztvenni. 4/1

17) 1 db madaras festményt elkészíteni.

18) 3x elmenni fotózni.

19) 3x Salsa buliba menni. 2/3

20) Befesteni a hajam.

21) 5 fotókeretet megtölteni saját képekkel és kitenni a falra.

22) 3 randin résztvenni. 2/3

23) Grillezni családdal vagy barátokkal. 2/1

24) Tisza tavat biciklivel megkerülni.

25) Napfelkeltét élvezni.

26) Naplementében gyönyörködni. 4/1

27) Görkorizni.

28) Rejtvénypályázatot beküldeni.

29) Lottót feladni.

30) Valami rendkívüli programon résztvenni, ami a komfortzónámon kívül esik. 2/1 

Ízig-vérig felnőtt lévén  a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom!

A bejegyzés trackback címe:

https://365napboldogsag.blog.hu/api/trackback/id/tr917921823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása