#Day197 - Látens buzi
2022. július 31. írta: June Z. T.

#Day197 - Látens buzi

day_197.png

2022. július 30. – Szombat

Kiestem a pixisből! Mármint Flóránál, miután Ancsika is megérkezett, hozott egy menő lovas duplót, ráadásul a pénteki több száz kilométer levezetése után fáradtan pihengettem reggel a kanapén, ezért nem játszottam aktívan. Ezzel együttesen észre kellett venni, hogy a meleg miatt vagy más okból, de Flóra nem volt a toppon. Hisztis volt, a hajmosás felért a hangok alapján egy emberkínzással és a délutáni alvást sem szerette volna eszközölni, amiért az anyukája megfosztotta a maciktól. Ezt egy 5 perces sírás követett, amíg legalább a kedvenc takaró nem került vissza hozzá.  

Miután komótosan levette a síró gyerek hangját a bébiphone-on, ránk nézett és a legnagyobb nyugalommal kérdezte: Kértek kávét?

#Második körös interjú

Flóra alvása után ismét lementünk a Völgybe, majd miután legalább 3 kört ment Flóra a lovas körhintán, Évivel ketten visszatértek a főhadiszállásra, míg mi Ancsikával maradtunk még koncertezni. Leültünk a helyi patak mellett és Ancsika elmesélte legutóbbi randis sztorijait. Egyszerre volt szomorúan kiábrándító és vicces. A látens buzi kifejezés is elhagyta a száját. Kedves Olvasóm, rád bízom, hogy ezt kifejezést és férfi leírást te töltsd meg tartalommal! Ezután már csak el kellett mennünk egy Margaret Island koncertre, ami meglepően jó volt és még meglepőbben egész sok számot ismertünk belőle…

#64 nap, #30 kihívás, hátravan #21. #Egy nyári kaland...

  • 1) Mezítláb sétálni homokban, fűben.
  • 2) Aszfaltra rajzolni.
  • 3) Szappanbuborékokat fújni.
  • 4) Semmit tenni, dinnyét enni.
  • 5) Kert moziba menni.
  • 6) Meglátogatni a környékemen egy nevezetes helyet.
  • 7) Olvasni fűben fekve.
  • 8) Limonádét készíteni.
  • 9) Szabó Ervin könyvtárba beiratkozni.
  • 10) Megtanulni egy zongora darabot.
  • 11) Hullócsillagokat nézni.
  • 12) 3 szintet elvégezni a spanyol nyelvtanfolyamon.
  • 13) 3 db könyvet elolvasni.
  • 14) 300 km-ert biciklizni. – 103,6/300
  • 15) Vitorlázni.  3/1
  • 16) Fesztiválon résztvenni. 3/1
  • 17) 1 db madaras festményt elkészíteni.
  • 18) 3x elmenni fotózni.
  • 19) 3x Salsa buliba menni. 1/3
  • 20) Befesteni a hajam.
  • 21) 5 fotókeretet megtölteni saját képekkel és kitenni a falra.
  • 22) 3 randin résztvenni. 2/3
  • 23) Grillezni családdal vagy barátokkal.
  • 24) Tisza tavat biciklivel megkerülni.
  • 25) Napfelkeltét élvezni.
  • 26) Naplementében gyönyörködni.
  • 27) Görkorizni.
  • 28) Rejtvénypályázatot beküldeni.
  • 29) Lottót feladni.
  • 30) Valami rendkívüli programon résztvenni, ami a komfortzónámon kívül esik. 

Ízig-vérig felnőtt lévén a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom

A bejegyzés trackback címe:

https://365napboldogsag.blog.hu/api/trackback/id/tr1017909643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása