2022. május 22. - Vasárnap
Azt szeretem Wekerlén, hogy tényleg olyan, mintha Stars Hallowba (Szívek szállodája sorozat helyszíne) csöppentem volna, ráadásul büszkén mondhatom, hogy a Pöttyös utcáig Bubival csöppentem. Vasárnap a téren Wekerle nap volt, minden jóval, kirakodók, lángosozók és folyamatos műsor, mint például gyerek bűvész bemutató, karate bemutató. Ezek mellett kiemelkedő jelenség volt a Meseút 7 állomásával (feladatokat állítottak össze a gyerekeknek, az állomásokon különböző mesék szereplőivel találkoznak és segítenek nekik). A meseúton természetesen a törpékkel (unokaöcsém és unokahúgom) együtt végigmentünk. Van valami édes abban, ahogy a gyerekek szinte egymást félrelökve segíteni akarnak. Mondhatom, nagyon aranyosak voltak, olyan romlatlanok.
A hiszékenység az ember gyengéje, ám a gyermek ereje.
Charles Lamb
#Mandala art
Egy ilyen délelőtt után sikerült erőt vennem magamon és nekikezdenem a mandaláim megfestésének. Ezen nincs mit szépíteni, igazán ocsmányak lettek. :) De! Készen vannak és a festés, az alkotás maga mégis örömmel töltött el. Akárhogy nézem, nekem ez olyan létszükségletem, hogy alkossak, amit egyszerűen nem tudok visszafogni. Az eredmény már más kérdés, de gyakorlással fejlődik az ember....vagy legalábbis azt mondják. Az új festőprojekt már az új évtizedemben fog érni. ;)
Ui.: Kedves Olvasóm, ha igazán szép mandalát szeretnél, itt egy remek videó ehhez. Sajnos én érzésből dolgoztam, lehet a videót előbb meg kellett volna nézni...a mandalákról már itt írtam korábban, ha esetleg kedvet kaptál hozzá. ;)
#24 nap, #30 kihívás, hátravan #10. Mielőtt 30 leszek...
1. Elmegyek úszni AYCM kártyával a szülővárosom tanuszodájába.
2. Megfestek vászonra egy képet.
3. Összesen 30 nap húsmentesen étkezem. - 25/30
4. Önkéntesként kutyát sétáltatok.
5. Elolvasok egy még általam nem olvasott könyvet.
6. Elmegyek vért adni.
7. Higéniai termékeket adományozok rászorulóknak.
8. Lesétálom a futókört a Margit-szigeten.
9. Elhagyok egy könyvet a városban egy kedves cetlivel.
10. Megnézek egy Mesterakadémia kurzust.
11. Összeírok 3 családi hagyományt, szokást.
12. Randira megyek.
13. Elmegyek egy koncertre vagy kiállításra, ahol nem ismerem az előadót.
14. Levelet küldök Stefnek Mexikóba.
15. Körbetekerem a Tisza - tavat.
16. 3 db Mandalát megfestek.
17. 30 km-ert biciklizek (Tisza-tó nem számít). - 46,8 km/30 km
18. 30 km-ert túrázok az OKT-én. - 18,5 km/30 km
19. Egymás után 3 nap 11 óra előtt lefekszem aludni. - 3/3
20. Megtanulok egy verset.
21. Bejelentkezek spanyol nyelvtanfolyamra.
22. 1 hétig óránként kb. 3 percet tornázok munka közben, megmozgatom magam az ülőmunkában. 5/5
23. Elmegyek 3 Salsa buliba. - 3/3
24. 3 rejtvénypályázatra küldök be megfejtést.
25. Részt veszek egy TV vagy film forgatáson.
26. Tartok 3 szépségápolási estet. - 3/3 7/3
27. 30 napig 30 felülést csinálok minden reggel. - 39/30
28. 30 saját utazós képet beteszek a blog megjegyzésébe egy 2-3 mondatos ismertetővel. - 26/30
29. 4 kerekes görkorival megyek görkorizni lehetőleg a Városligetbe.
30. Valami rendkívüli progamon veszek részt, ami a komfortzónámon kívül esik.
Mivel már nem 18 leszek, a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom! :)