2022. május 21. - Szombat
Enyhén szólva érdekes úgy kelni fél hétkor (hétköznap is inkább fél 8 után kelek), hogy Veronika kétségbeesve hív, hogy esik. Szinte sírt szegénykém. Az az igazság, hogy személyes okokból az utóbbi 2-3 évben kicsit elveszítette önmagát és habár nem oldódtak meg a gondjai, mostanság egyre többször látom megcsillanni azt az életvidám, szeretnivaló lányt, aki valójában.
Hiszek abban, hogy az életnek van egy elrendezettsége, megvan mindennek az oka, a miértje, és ezt nekünk illik tiszteletben tartani. Én legalábbis törekszem rá.
Borovics Tamás
#Mint a tervek: hol borul, hol esik
A reggeli telefonban az elveszett verzió volt, akit próbáltam lenyugtatni, a helyzetet megoldani. A kérdés ugyanis az volt, lesz-e görkori oktatásunk, bejöjjön-e Pestre Veresről. Nem feszítem túl az idegeket: bejött. Ráadásul apukám hozta be, aki általában, mint aznap reggel is, a nyugalom és segítőkészség szigete. Egész reggel fényképekkel dokumentáltam éppen elmennek a felhők vagy épp visszatérnek, amíg nem érkeztek meg hozzám. 9-kor biztossá vált, hogy nem lesz kétsoros görkori, esik az eső és 10-ig nem fog kiderülni. Az egész küldetés így június 11-re halasztódott. Természetesen a sors fintora, hogy 10:15-kor már hétágra sütött a nap, ahogy egész hétvégén. Akkor mi volt a boldogság? A válasz a kapcsolatokban rejlik. Miután nem siettünk, egy kényelmes reggeli beszélgetésünk volt Verával. Kérdeztem mit szeretne csinálni, soroltam a programokat, de ő csak annyit mondott: most ez így jó, hogy beszélgetünk. Szerintem ennél szebb mondat emberek között ritkán hangzik el....és tényleg így volt jó ez a nap, hogy csak ültünk előbb az esőt hallgatva, majd a napsütést élvezve a konyhaasztalnál és beszélgettünk.
Ui: Az Jászai Mari tér felé a Vígszínház után a jobb oldalon van egy remek outlet. Nem tudom, hogy egy új üzlet vagy csak számomra új, de csak betévedtünk oda dél körül. Jelentem, pár új ruhával boldogabb lettem. :)
#25 nap, #30 kihívás, hátravan #11. Mielőtt 30 leszek...
1. Elmegyek úszni AYCM kártyával a szülővárosom tanuszodájába.
2. Megfestek vászonra egy képet.
3. Összesen 30 nap húsmentesen étkezem. - 25/30
4. Önkéntesként kutyát sétáltatok.
5. Elolvasok egy még általam nem olvasott könyvet.
6. Elmegyek vért adni.
7. Higéniai termékeket adományozok rászorulóknak.
8. Lesétálom a futókört a Margit-szigeten.
9. Elhagyok egy könyvet a városban egy kedves cetlivel.
10. Megnézek egy Mesterakadémia kurzust.
11. Összeírok 3 családi hagyományt, szokást.
12. Randira megyek.
13. Elmegyek egy koncertre vagy kiállításra, ahol nem ismerem az előadót.
14. Levelet küldök Stefnek Mexikóba.
15. Körbetekerem a Tisza - tavat.
16. 3 db Mandalát megfestek.
17. 30 km-ert biciklizek (Tisza-tó nem számít). - 46,8 km/30 km
18. 30 km-ert túrázok az OKT-én. - 18,5 km/30 km
19. Egymás után 3 nap 11 óra előtt lefekszem aludni. - 3/3
20. Megtanulok egy verset.
21. Bejelentkezek spanyol nyelvtanfolyamra.
22. 1 hétig óránként kb. 3 percet tornázok munka közben, megmozgatom magam az ülőmunkában. 5/5
23. Elmegyek 3 Salsa buliba. - 3/3
24. 3 rejtvénypályázatra küldök be megfejtést.
25. Részt veszek egy TV vagy film forgatáson.
26. Tartok 3 szépségápolási estet. - 3/3 7/3
27. 30 napig 30 felülést csinálok minden reggel. - 39/30
28. 30 saját utazós képet beteszek a blog megjegyzésébe egy 2-3 mondatos ismertetővel. - 26/30
29. 4 kerekes görkorival megyek görkorizni lehetőleg a Városligetbe.
30. Valami rendkívüli progamon veszek részt, ami a komfortzónámon kívül esik.
Mivel már nem 18 leszek, a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom! :)