#Day65 - A boldogság világnapja
2022. március 21. írta: June Z. T.

#Day65 - A boldogság világnapja

day_65_1.png

2022.március 20. - Vasárnap

Mondhatnám, hogy az egész boldogság nap rólam való koppintás, de az ENSZ egy kellemes 10 évvel megelőzött. Mit mondhatnék, nem vagyok egy Greta Thunberg. 19 évesen még azzal küzdöttem, hogyan menedzseljem az egyetemi létet, egyúttal kerüljek be a legjobb koliba, hogy ne kelljen 8-unknak 8 órán keresztül takarítani a szobát költözés előtt. Másnak nagyobb, nekem ilyen kisebb sikerem volt az életemben, mikor ez megvalósult. Ettől függetlenül örülük, hogy van egy ilyen megkülönböztetett nap, mert a boldogság fontos.

Keresem új barátaimat hasonló érdeklődéssel, jelige: utálok vasalni.

Dzsóni

#Karamellás mennyország

A csodás nap tökéletes volt arra, hogy Panda (az autóm) szépen megtisztúljon a márciusi kéktúra kalandok porától. Miután egy óra alatt sikerült lemosni, kiporszívózni kívül-belül, készülhettem a visszaútra. Közel 5 hónapja van nálam a kicsike és szeretem, de egy dolog mindig is zavart az autópályán, még pedig, hogy nagyon kihúzza a motort az automata váltó. Mit volt mit tenni, beletörödtem, egészen vasárnapig. Ugyanis rájöttem, hogy ezt hogyan tudom megakadályozni. Ha aznap tankoláskor nem ettem volna egy karamellás magnumot, bizony minden kétséget kizáróan ezt neveztem volna a legjobb pillanatnak. És hogy mennyire feldobott ez a felismerés és a karamellás jégkrém? Visszatértem után este 9-kor még elkezdtem pakolni nagyjából hajnal egyig, természetesen a vasalnivalókat egyelőre csak összegyűjtöttem...és ezzel szerintem meg is magyaráztam mitől is kihívás számomra a 19-es pont.

#Juckó a világ körül - nr.2. - London, Párizs, Róma

versailles.jpg

A hajam még mindig tart, pedig szépen sorban mind meg volt, kettő közülük kétszer is. De ne szaladjunk ennyire előre! A kép Versailles-ban készült. Azóta szerettem volna ide kijutni, mióta először láttam egy rövid dokumentum filmben a palotát és azt, hogy itt az egyik királynőnek egy kis falut is építettek. 5 éve sikerült ide kijutnom és a #Juckófaktornak köszönhetően ingyenesen néztem meg az egész palotát (25 év alatti EU állampolgároknak a Louvre, Versailles és egyéb állami múzeumok ingyenesen látogathatók, nekem 1 hónapom volt akkor a 25-ig).

 #87 nap, #30 kihívás, hátravan #28. Mielőtt 30 leszek...

1.  Elmegyek úszni AYCM kártyával a szülővárosom tanuszodájába.

2.  Megfestek vászonra egy képet. 

3.  Összesen 30 nap húsmentesen étkezem. - 30/1

4.  Önkéntesként kutyát sétáltatok.

5.  Elolvasok egy még általam nem olvasott könyvet.

6.  Elmegyek vért adni.

7.  Higéniai termékeket adományozok rászorulóknak.

8.  Lesétálom a futókört a Margit-szigeten.

9.  Elhagyok egy könyvet a városban egy kedves cetlivel.

10. Megnézek egy Mesterakadémia kurzust.

11. Összeírok 3 családi hagyományt, szokást.

12. Randira megyek.

13. Elmegyek egy koncertre vagy kiállításra, ahol nem ismerem az előadót.

14. Levelet küldök Stefnek Mexikóba.

15. Körbetekerem a Tisza - tavat.

16. 3 db Mandalát megfestek.

17. 30 km-ert biciklizek (Tisza-tó nem számít).

18. 30 km-ert túrázok az OKT-én.

19. Egymás után 3 nap 11 óra előtt lefekszem aludni.

20. Megtanulok egy verset.

21. Bejelentkezek spanyol nyelvtanfolyamra.

22. 1 hétig óránként kb. 3 percet tornázok munka közben, megmozgatom magam az ülőmunkában.

23. Elmegyek 3 Salsa buliba.

24. 3 rejtvénypályázatra küldök be megfejtést.

25. Résztveszek egy TV vagy film forgatáson.

26. Tartok 3 szépségápolási estet.

27. 30 napig 30 felülést csinálok minden reggel.

28. 30 saját utazós képet beteszek a blog megjegyzésébe egy 2-3 mondatos ismertetővel. - 30/2

29. 4 kerekes görkorival megyek görkorizni lehetőleg a Városligetbe.

30. Valami rendkívüli progamon veszek részt, ami a komfortzónámon kívül esik.

Mivel már nem 18 leszek, a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom! :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://365napboldogsag.blog.hu/api/trackback/id/tr3017785448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása