2022. március 8. - Kedd
Manapság nehéz nőnek lenni, de nem úgy, mint korábban. Régebben azt éreztem, hogy azon volt a hangsúly, hogy hány női szerepben kell megállni egy nőnek a helyét, ma pedig már magán a nőiségen. Nyilvánvalóan nem változott, hogy a sok szerep kihívás, látom a családos barátnőimen vagy épp a szingliken is, hogy több fronton helyt kell állniuk, de a gender ideológia mellett valahogy a nőlét is megkérdőjeleződött. Nyilván ez nem egy női privilégium, a férfiaknak is ugyanígy nehéz a "helytállás".
A nő értéke ott kezdődik, ahol a büszkesége.
Salamon Ödön
#Gyantázva
Mondhatni számomra a nőiesség egyik megélése, főleg ilyen ínséges időkben, amikor kevésbé tudja magát kifejezni az ember az öltözködéssel, sminkkel, hajjal, miután nonstop home officeban van, a kozmetikus. Havonta egyszer elbattyogok hozzá, ő pedig szépen letépkedi a nem kívánt szőröket. Nyilván van, ahol ezt magam intézem, de vannak helyek, ahol ebben mondhatni más is segít. Meglepőnek tűnhet, de ez az egyik kedvenc programom. A válasz egyszerű, hogy miért. Két gyantacsík között annyira jókat nevetek a kozmetikussal, hogy majd kicsordul a könnyem, ez pedig olyan szimbiózist jelent, amit az "apró" fájdalom sem tud felülmúlni. Lényegében nekem kedden ez volt a boldog pillanat annak ellenére, hogy most a gyanta után nem volt arcmasszázs.
Ui.: Mit is ünneplünk nőnapkor? A női egyenjogúságot és a a nők jogait. A "legmegbízhatóbb" Wikipedia bejegyzés alapján pedig az egész egy munkahelyi tüntetéssel kezdődött. Én biztos nem fogok tüntetni, ugyanis a munkahelyen egy nagyon szép kis cserepes rózsát és májusig beváltható fél nap szabadságot kaptunk. A gesztus mellett ezt én Juckófaktornak is hívom. :D