2022. március 6. - Vasárnap
Vajon mennyi idő, míg egy szőlőfürt eljut oda, hogy borként a nyelvünkhöz érjen? Ez jutott eszembe, mikor vasárnap kinyitottam a bort. Zöld Velteninit már azóta szerettem volna inni, mióta megismertem a Fröccs társasjátékot. Nem fogok hazudni, nem rossz a társasjáték, de összességében kicsit lassúnak érzem. Ettől függetlenül a bor nagyon finom, erről árulkodik, hogy egy fél üveg csak úgy becsúszott. :)
In vino veritas. - Borban az igazság.
#Csak egy telefon
Nem igazán örültem, hogy úgy alakult a hétvégém, hogy Pesten kell maradnom vasárnap. Nyilván, ha nagyon akartam volna, akkor valami programot találok, de jól átgondolva rájöttem, hogy mégis jól van ez így. Kicsit beérem magam a bloggal, a mellékes munkámmal is haladok (erről majd később írok), sőt rendet teszek a konyhámban is. Ezek voltak a tervek...Későn kelltem és miután előkészítettem az ebédhez mindent, felhívtam az egyik unokatesómat. Vele ritkábban beszélünk, de olyankor hosszan. Ráébredtem, hogy neki is pont úgy hiányzik a gyerekkori kapcsolatunk, mint nekem. (Itt egy szivecske emoji van...) Kellemes, közel 2 órás telefonbeszélgetés után, nekiálltam a blognak. Tudtam, hogy vasárnap még a mexikói barátnőm Stef is felhív, 7 óra időeltolódásnál ezt komolyan be kell tervezni, így nem ért váratlanul, amikor csörgött a messenger. Jó volt egy kis infót hallani a világ másik oldaláról. Őszintén a vele való jó kapcsolatom is az oka annak, hogy spanyolul szeretnék jól megtanulni. Elég vicces volt, amikor mondta, hogy szuperolcsón repülnek Kolumbiába, potom 200 dollárért. Mondtam az igen, én 50 euroért megyek márciusban Barcelonába, azt is hűségpontokért vásároltam. :D Akkor leesett az álla. Ezt követően épp, hogy letettem a telefont, már hívott is Dzs., hogy a hétvégi kéktúra kiruccanásunkat egyeztessük. Röviden egyik vonalból a másikba estem. És milyen jó volt így, érezni, hogy a távolság ellenére is tartjuk a kapcsolatot. :) Ilyenkor örül az ember a fejlődésnek, nekem pedig nem is kell több a boldogsághoz.
Ui.: Az idézet nem valami sejtelmes tartalommal bír, de drága olvasóm erről itt is olvashatsz. Miért választottam ezt, egyszerűen csak a bort annyira megfogott, hogy muszáj voltam a középpontba helyezni. A havi 1 "kötelező" arcpakolást is jól kiegészítette. :D
#Fogfehérítés - Day13