#Day46 - Ökumenikus
2022. március 02. írta: June Z. T.

#Day46 - Ökumenikus

day_46.png

2022. március 01. - Kedd

Alapvetően úgy kezdtem el a blogot, hogy minden hónapban változtatok egy kicsit a grafikán, ezzel az Instagram oldalon is szemléltetve az egyes hónapokat és nem mellesleg itt a blogon. A január zöld színnel kezdődött, majd jött a "logó"-ban is látható rózsaszín. Most ismét zöldre váltottam, de új elrendezés következett, mert új hónap. És miért maradt a zöld? Nos, úgy éreztem a remény színe az, amire ebben a hónapban nekem is biztosan nagy szükségem lesz.

Semmi sem nehezebb, mint embernek lenni emberek között.

Gárdonyi Géza

#Jó itt dolgozni!

Sok mindent elmondhatok a munkámról, például azt is, hogy nem mindig a legnagyobb lelkesédéssel tőlt el egy munkanap, ugyanakkor rengeteget tanulok az emberségről és a nagyvonalúságról. Ugyanis mióta itt vagyok, azt érzem, hogy a vezetőség fontosnak tartja, hogy nagyvonalú legyen akár a munkavállalóival, akár támogatások esetén külső szervezetekkel. Így volt ez karácsonykor és most a háború idején is. A cégünk 2 millió Forintot ajánl fel az Ökumenikus Segélyszervezet számára, egyúttal gyűjtünk tárgyi adományokat, valamint önkéntességet is szervez  a munkavállalók között. Az egész kezdeményezést a vezetőség kérése nyomán koordinálom és őszintén azt éreztem, hogy boldog vagyok, hogy ilyen emberek között dolgozok, ennél a cégnél vagyok én is. Boldogsággal töltött el, hogy aktívan részt veszek ennek a szervezésben. 

Ui: Tájkozatlanság vagy nem, de nem tudtam mit jelent az a szó, hogy ökumenikus, ökumenizsmus, így hát rákerestem.

#Fogfehérítés - Day8

A bejegyzés trackback címe:

https://365napboldogsag.blog.hu/api/trackback/id/tr9017769654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása