2022. február 27. - Vasárnap
Még tavaly májusban-júniusban vizsgáztam Budapesten idegenvezetőként,de nem dolgozom a szakmában. Ettől függetlenül követem az eseményeket és egyszer szeretnék legalább részmunkaidőben elhelyezkedni benne. Meglepő, de mióta meg van az engedélyem, azóta jómagam is többször megyek idegenvezetésre, mint előtte.
Aki nem rak, az gyűjt.
Bestee
Így adódott, hogy az idegenvezetők napját egy budapesti buszos városnézéssel kezdtem volt tanárom jóvoltából. Ezután pedig tűkön ülve vártam a barátaimat, hiszen egy társas partit rendeztem, igaz miattam 1, míg miattuk 3 óra csúszással kezdve. Az ilyen megmozdulásokra én csak bíztatni tudok mindenkit. Barátokkal együtt nevetni, beszélgetni az egyik legjobb kikapcsolódás.Jókat nevettünk, igazi blog idézetek születtek, sőt egyik barátnőm kisfia, szinte csillogó ragyóra suvickolta a padlót a térdeivel az asztalt körül. Szerintem ez az asztal élete során nem volt ennyiszer körbejárva összesen, mint vasárnap délután. :) Mint utóbb kiderült, kisfiúknak az ablakomból való kilátás az egyik legérdekesebb a világon...érdekes, én is szeretem, de engem ez a sok autó annyira nem mozgat meg. Mindegy, minden turista mást lát szépnek.
Ui.: Cím linkelve a vasárnapi játékok közül az egyik legnépszerűbbel. ;) Na, de valami jó zenét muszáj vagyok ide betenni, ami nem lehet más, mint a Hello Tourist Hajó András előadásában.