2022. február 2. - Szerda
Új hónap, új kezdet. Idén pedig ezt nagyon komolyan is veszem, ugyanis minden hónapra vannak dedikált céljaim, illetve vannak olyan terveim is, amit minden hónapban véghez akarok vinni. Valahogy ilyen az is, hogy ebben az évben legalább 12 db különleges eseményen akarok résztvenni, azaz havonta legalább egyen.
#Kettes mindenhol
Mitől lesz különleges egy esemény? Ez a legszebb az egészben, hogy én döntöm el. Januárban nem volt könnyű választani, de még a blog előtti MVM dóm megnyitót szavaztam meg magamnak, annak ellenére, hogy ezen kívül is még sok különleges esemény volt a hónapomban. A második dóm látogatásomról itt tudsz olvasni. Vajon mi lesz a februári különleges esemény? Nagyon izgalmas és várom erre a kérdésemre a választ, egyúttal már most látszik, hogy nehéz lesz a döntés. Alapvetően a kedd már csak a nap dátumában egy meglepő napot predesztinált: 2022.02.02.
Tény, hogy néha nehéz egy szingli nő cipőjében járni. Ezért is van néha szükségünk különleges cipőkre, hogy egy kicsit megkönnyítsük a lépteinket.
Szex és New York c. film
#A látszat néha csal
Az Illúziók Múzeumával már korábban is találkoztam, sőt jegyem is volt, amit végül nem tudtam beváltani, de a lényeg, hogy egy barátnőm a szerdai napon szeretett volna ide menni. Először nem jeleztem erre vissza, mert 17:00-kor még nem szoktam végezni a munkával, így azt éreztem korábban, hogy nem tudok csatlakozni. Ekkor jött az utolsó lökés és a Juckófaktor. Az egyik ismerősöm mégsem tudott menni, így felszabadult egy jegy, illetve a munkával is úgy álltam, hogy el tudtam szabadulni időben. Nagyon jól éreztem magam a múzeumban, de leginkább azért örültem, hogy elmentem, mert barátnőm aznap ünneplte a szülinapját, amit én nem tudtam. Jól éreztük magunkat, sokat nevettünk és egy rövid ideig nosztalgiázhattam is, hiszen voltak sztereogram képek is. Gyerekkoromban az unokatesómnak egy egész könyve volt sztereogram képekkel, így még ott megtanultam "megnézni" ezeket, sajnos a többiek a múzeumban nem tudták ezt megvalósítani. :( Nekem kellemes emlékek jöttek vissza és jó volt, hogy együtt ünnepelhettem ezzel a barátnőmmel, szóval szerdai boldog pillanatok kipipálva. Mire fel az idézet? Nos a sziglik szülinapja sokszor valahogy így telik...barátnősen.
Ui: Mi az a 3D sztereogram kép? Katt ide és olvass róla többet! Próbáld meg Te is megtalálni a juharfalevelet! :) Tipp: Szerintem egyszerűbb bandzsítani, mert úgy hamarabb előjön. :D