#Day210 - Csillagnéző túra
2022. augusztus 13. írta: June Z. T.

#Day210 - Csillagnéző túra

day_210.png

2022. augusztus 12. – Péntek

Miután a munkám nem köt le, igyekszem olyan dolgokat, területeket keresni, ahol mind a kreativitásomat, mind a lelkesedésemet kiélhetem úgy, hogy nem érzem, hogy korlátok közé szorítanának. Így adódott, hogy csillagnéző túrát szerveztem a sportegyesület Természetjáró szakosztályának. Többek között ez volt az első lépés ahhoz, hogy megválaszttassam magam szakosztályvezetőnek. � 

Nem tudom (...), nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét.

Antoine de Saint-Exupéry

#Holdárnyék

A szervezést a magam könnyedségével intéztem, azaz kinéztem a neten egy túrát és a naptáramban egy időpontot, amikor ráérek, majd meghirdettem. Az természetes, hogy pont Perseidák idején voltam szabad véletlenül. A lényeg, hogy pénteken fél hétkor úgy kapartam össze magam, hogy elinduljak a túrára, amit én szerveztem. Eleinte féltem, hogy nem fog tetszeni, megint egy rakás idegennel találkozom (anyavállalatunk dolgozói aktívabban a sportegyesületben, mint a saját kollégáim). Azonban pont úgy, mint a vitorlázáson, itt is pozitív csalódás ért. Jó fej emberek, remek kilátás a városra, emellett rendkívül hangulatos volt az éjszakai séta, még annak ellenére is, hogy hagytam el embereket (hupsz). Kezdő túravezetőknek tanulópont àElőször érdemes neked hátul menni és nem elől.  A Virányos nyereg mező, habár a leírás szerint kiváló terep csillaglesre, mégis fényszennyezett volt, szóval a cikkíró vagy nem látott még csillagos eget vagy nem tudja mit jelent a fényszennyezés szó. A lényeg, hogy kevés csillagot láttunk, mégis azért sikerült 1-2 hullócsillagot elkapni. A megdöbbentő azonban a szuperhold fénye volt, ami este 10-kor olyan erővel világította meg a mezőt, hogy megjelentek a holdárnyékok. Végül úgy mentem haza, hogy lesz még általam szervezve túra. :D

Ui.: Visszatértem a húsmentes napokhoz, habár egyáltalán nem olyan egyszerű ez, mint korábban volt. Nincs ezen mit tagadni, elszoktam tőle a nagy bőjt után (30 nap húsmentesen 90 nap alatt).

#51 nap, #30 kihívás, hátravan #17. #Egy nyári kaland...

1) Mezítláb sétálni homokban, fűben.

2) Aszfaltra rajzolni.

3) Szappanbuborékokat fújni.

4) Semmit tenni, dinnyét enni.

5) Kert moziba menni.

6) Meglátogatni a környékemen egy nevezetes helyet.

7) Olvasni fűben fekve.

8) Limonádét készíteni.

9) Szabó Ervin könyvtárba beiratkozni.

10) Megtanulni egy zongora darabot.

11) Hullócsillagokat nézni. 3/1

12) 3 szintet elvégezni a spanyol nyelvtanfolyamon.

13) 3 db könyvet elolvasni.

14) 300 km-ert biciklizni. – 116/300

15) Vitorlázni.  3/1

16) Fesztiválon résztvenni. 4/1

17) 1 db madaras festményt elkészíteni.

18) 3x elmenni fotózni.

19) 3x Salsa buliba menni. 2/3

20) Befesteni a hajam.

21) 5 fotókeretet megtölteni saját képekkel és kitenni a falra.

22) 3 randin résztvenni. 2/3

23) Grillezni családdal vagy barátokkal.

24) Tisza tavat biciklivel megkerülni.

25) Napfelkeltét élvezni.

26) Naplementében gyönyörködni.

27) Görkorizni.

28) Rejtvénypályázatot beküldeni.

29) Lottót feladni.

30) Valami rendkívüli programon résztvenni, ami a komfortzónámon kívül esik. 2/1

Ízig-vérig felnőtt lévén a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom!

A bejegyzés trackback címe:

https://365napboldogsag.blog.hu/api/trackback/id/tr5417911061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása