#Day171-  A Dunánál
2022. július 05. írta: June Z. T.

#Day171- A Dunánál

day_171.png

2022. július 4. -  Hétfő

Ijesztő néha rácsodálkozni, hogy mennyi lehetőség, csodálatos hely van körülöttünk karnyújtásnyira és nem élünk vele. Ilyenkor értetlenkedve kérdezem magatól: Judit, miért nem jársz ide többet?!

Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

József Attila

#Kicsi a világ

Váratlan fordulat volt számomra, amikor ebédnél kiderült, hogy a kolléganőm (főnököm) is idegenvezető, csak ő gyakorolja is a szakmát hétvégente. Néha sokkol, hogy hiába vagyunk teljesen más személyiségek, nem tagadom kemény tanulópénz, hogy megtaláljam vele a közös hangot, mégis vannak közös pontjaik, hiszen például ő is zongorázik. Talán ez a döbbenet adott először lendületet arra, hogy masszázs után ne haza, hanem a mekit útbaejtve a Duna partra menjek és a rakpart kövein ücsörögjek. Szerencsére kellően hosszú késéssel Dzsónika partner volt ebben az üldögélésben. Hiába nem szeretek egyedül lenni, a 2 óra egyedüli üldögélés, bámészkodás (még egy szürke gém is tiszteletét tette, ami az egyik kedvenc madaram) és a naplementében gyönyörködés, ahogy az égbolt a felhők mögött is átalakul és a város fényei először kék órában, majd teljes pompájukban világítanak, káprázatos volt. Ezután Dzsóni érkezése csak pont volt azon a bizonyos i betűn, hogy egy tökéletes estét tudjak magam mögött. Valahol mélyen értetlenül nézek magamra, hogy miért nem tévedek ki többször a Duna partra és egyúttal rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy nekem tényleg csak egy köpésnyire van egy ilyen szépség a lakástól. 

#89 nap, #30 kihívás, hátravan #25. #Egy nyári kaland...

1) Mezítláb sétálni homokban, fűben.

2) Aszfaltra rajzolni.

3) Szappanbuborékokat fújni.

4) Semmit tenni, dinnyét enni.

5) Kert moziba menni.

6) Meglátogatni a környékemen egy nevezetes helyet.

7) Olvasni fűben fekve.

8) Limonádét készíteni.

9) Szabó Ervin könyvtárba beiratkozni.

10) Megtanulni egy zongora darabot.

11) Hullócsillagokat nézni.

12) 3 szintet elvégezni a spanyol nyelvtanfolyamon.

13) 3 db könyvet elolvasni.

14) 300 km-ert biciklizni. - 49/300

15) Vitorlázni.

16) Fesztiválon résztvenni.

17) 1 db madaras festményt elkészíteni.

18) 3x elmenni fotózni.

19) 3x Salsa buliba menni.

20) Befesteni a hajam.

21) 5 fotókeretet megtölteni saját képekkel és kitenni a falra.

22) 3 randin résztvenni. 2/3

23) Grillezni családdal vagy barátokkal.

24) Tisza tavat biciklivel megkerülni.

25) Napfelkeltét élvezni.

26) Naplementében gyönyörködni.

27) Görkorizni.

28) Rejtvénypályázatot beküldeni.

29) Lottót feladni.

30) Valami rendkívüli programon résztvenni, ami a komfortzónámon kívül esik. 

Ízig-vérig felnőtt lévén a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom!

A bejegyzés trackback címe:

https://365napboldogsag.blog.hu/api/trackback/id/tr3017877249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása