2022. május 14. - Szombat
A szombatom felét a Nyugati és annak mindkét irányába való körbe sétálgatása tette ki. Ki is akadt a pedométer 9,54 km sétával a városban. Katey-vel megbeszéltük, hogy bármi is legyen, a délutánt együtt töltjük. Így jutottunk el turizni, ami során egy-két régi-új felsőt is beszereztem. Igazából jó volt császkálni a városban és élvezni egy kicsit a próbálgatás örömét. Egyúttal két dolgot is sikerült megállapítanom:
1) A turik egyre drágábbak, kiváltképp a Háda, a Creamben jobban lehetett tényleg találni "kincseket" jó áron.
2) Rengetegen turiznak korra, nemre való tekintet nélkül, ráadásul sok külföldivel is találkoztunk.
Ami valakinek régi, másnak az valami új. Minden csak nézőpont kérdése.
#Juckó a világ körül - nr.23. - Maják nyomában
Habár a híres #Chichen Itza-t is megjártam, mégis Palenque jobban megfogott. Egyrészt ahogy a képen is látni lehet nincsenek sokan ilyen helyen főleg Covid idején, másrészt ez a kép az utazási élményeim közül a legrosszabbat követő nap készült. Az éjszakai buszon ellopták az összes készpénzem, illetve a telefonom, amikor a világ másik felén voltam. Igazából jó tanulópénz volt, mert egyrészt rájöttem, hogy sokkal erősebb vagyok, mint gondoltam, másrészt elég egy fél év és őszintén örömmel tudok ránézni erre a szép "piramisra". :)
#32 nap, #30 kihívás, hátravan #13. Mielőtt 30 leszek...
1. Elmegyek úszni AYCM kártyával a szülővárosom tanuszodájába.
2. Megfestek vászonra egy képet.
3. Összesen 30 nap húsmentesen étkezem. - 22/30
4. Önkéntesként kutyát sétáltatok.
5. Elolvasok egy még általam nem olvasott könyvet.
6. Elmegyek vért adni.
7. Higéniai termékeket adományozok rászorulóknak.
8. Lesétálom a futókört a Margit-szigeten.
9. Elhagyok egy könyvet a városban egy kedves cetlivel.
10. Megnézek egy Mesterakadémia kurzust.
11. Összeírok 3 családi hagyományt, szokást.
12. Randira megyek.
13. Elmegyek egy koncertre vagy kiállításra, ahol nem ismerem az előadót.
14. Levelet küldök Stefnek Mexikóba.
15. Körbetekerem a Tisza - tavat.
16. 3 db Mandalát megfestek.
17. 30 km-ert biciklizek (Tisza-tó nem számít). - 46,8 km/30 km
18. 30 km-ert túrázok az OKT-én. - 18,5 km/30 km
19. Egymás után 3 nap 11 óra előtt lefekszem aludni. - 3/3
20. Megtanulok egy verset.
21. Bejelentkezek spanyol nyelvtanfolyamra.
22. 1 hétig óránként kb. 3 percet tornázok munka közben, megmozgatom magam az ülőmunkában. 5/5
23. Elmegyek 3 Salsa buliba. - 2/3
24. 3 rejtvénypályázatra küldök be megfejtést.
25. Részt veszek egy TV vagy film forgatáson.
26. Tartok 3 szépségápolási estet. - 3/3 5/3
27. 30 napig 30 felülést csinálok minden reggel. - 36/30
28. 30 saját utazós képet beteszek a blog megjegyzésébe egy 2-3 mondatos ismertetővel. - 23/30
29. 4 kerekes görkorival megyek görkorizni lehetőleg a Városligetbe.
30. Valami rendkívüli progamon veszek részt, ami a komfortzónámon kívül esik.
Mivel már nem 18 leszek, a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom! :)