#Day118 - Bubi mindehol
2022. május 13. írta: June Z. T.

#Day118 - Bubi mindehol

day_118.png

2022. május 12. - Csütörtök

Nem gondoltam volna, hogy ez lesz. Ahogy kitaláltam és azóta pipálom a listám, rájöttem, hogy ez a barátaimnak is tetszik és őszintén segíteni akarnak a lista teljesítésében. Nem tudok eléggé hálás lenni, hogy ilyen emberek vannak az életemben. Mindemellett rengeteg jó pillanat is kapcsolódik a listámhoz. Na, de térjünk is rá a dupla sikerre!

Amikor a határainkon átlépünk, akkor ott valami újjal találkozunk, ami nem mindig és feltétlenül jó, de biztosan többek leszünk általa. 

#Egy nem elég 

Nem tudom miért éppen Nyári Krisztián: A történetek erejéről mesterkurzussal kezdtem, de miután írástechnikáról szólt, így 6 szóban összefoglalom ennek történetét: Csalódtam. Különesen tetszett. Imádtam a mesterkurzust.

A kis intermezzo után visszakanyarodva a bekezdés fonalához Ancsika is azok közé tartozik, akik segíteni szeretnének a lentebbi lista megkurtításában, de ő maga nem is tudja, hogy egy tételt már segített is kipipálni, ami nem más, mint a 30. Csütörtökön munka után ugyanis elmentem életemben először Mol Bubi biciklivel a Vígadó tértől a Margitszigetre, ahol további közel fél órát még tekertem. Több tényező is távol áll tőlem: 

  1. Applikációval bérelni egy biciklit.
  2. Biciklizni a városban az autók között. 
  3. Mindezt teljesen fesztelenül tenni, egyfajta természetes jelenségként kezelni. 

Azt nem állítom, hogy rossz volt, de annyi bizonyos, hogy izgultam és ez az én konfortzónámon kívül volt, mármint ilyen nagyvárosban biciklizni egy applikációval szerzett bickilin (havi 500 Ft a bérlet). Egyúttal törekszem majd arra, hogy a 3. pontot magamévá tegyem, amiben nem csupán Ancsika, de még a munkatársaim is szívesen segítenek egy-egy közös Bubizással, hogy igazán komfortossá váljon a budapesti biciklizés. (Készült is egy tag ezen jeles alkalmaknak, illetve minden bringázásnak...#kétkeréken.) Egyrészt olcsó, másrészt mozgás, harmadrészt nem olyan könnyű tekerni mindig a Bubit, így a saját járgányomra is nagyon jó edzés. Úgy gondolom kijelenthetem: Nyár jöhetsz, két kerékkel várni foglak! 

Ui.: Azon kívül, hogy 10. pont kipipálva, nem bírom megállni. Annyira feldobott, motivált ez a kurzus, hogy egyből nekiláttam a 30 túl kihívás listámnak. Igaz még van pár tétel a mostaniból, de már tényleg várom, hogy miután ezt kivégeztem, kezdhessem az új kalandokat. A lényeg, hogy az olvasás szerves részét fogja képezni az új listának. Kedves Olvasóm, javaslom neked is a lista összerakását, de ne aggódj segítek benne ötletekkel és miértekkel a legnagyobb hatékonyság érdekében! :) Addig is az ötletgyűjtés megkezdődhet Neked is, hajrá-hajrá! 

#34 nap, #30 kihívás, hátravan #13. Mielőtt 30 leszek...

1.  Elmegyek úszni AYCM kártyával a szülővárosom tanuszodájába.

2.  Megfestek vászonra egy képet. 

3.  Összesen 30 nap húsmentesen étkezem. - 22/30

4.  Önkéntesként kutyát sétáltatok.

5.  Elolvasok egy még általam nem olvasott könyvet.

6.  Elmegyek vért adni.

7.  Higéniai termékeket adományozok rászorulóknak.

8.  Lesétálom a futókört a Margit-szigeten.

9.  Elhagyok egy könyvet a városban egy kedves cetlivel.

10. Megnézek egy Mesterakadémia kurzust.

11. Összeírok 3 családi hagyományt, szokást.

12. Randira megyek.

13. Elmegyek egy koncertre vagy kiállításra, ahol nem ismerem az előadót.

14. Levelet küldök Stefnek Mexikóba.

15. Körbetekerem a Tisza - tavat.

16. 3 db Mandalát megfestek.

17. 30 km-ert biciklizek (Tisza-tó nem számít). - 46,8 km/30 km

18. 30 km-ert túrázok az OKT-én. - 18,5 km/30 km

19. Egymás után 3 nap 11 óra előtt lefekszem aludni. - 3/3

20. Megtanulok egy verset.

21. Bejelentkezek spanyol nyelvtanfolyamra.

22. 1 hétig óránként kb. 3 percet tornázok munka közben, megmozgatom magam az ülőmunkában. 5/5

23. Elmegyek 3 Salsa buliba. - 2/3

24. 3 rejtvénypályázatra küldök be megfejtést.

25. Részt veszek egy TV vagy film forgatáson.

26. Tartok 3 szépségápolási estet. - 3/3  5/3

27. 30 napig 30 felülést csinálok minden reggel. - 34/30

28. 30 saját utazós képet beteszek a blog megjegyzésébe egy 2-3 mondatos ismertetővel. - 21/30

29. 4 kerekes görkorival megyek görkorizni lehetőleg a Városligetbe.

30. Valami rendkívüli progamon veszek részt, ami a komfortzónámon kívül esik.

Mivel már nem 18 leszek, a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://365napboldogsag.blog.hu/api/trackback/id/tr7917830573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása