#Day117 - Szépen csendben
2022. május 12. írta: June Z. T.

#Day117 - Szépen csendben

day_117.png

2022. május 11. - Szerda

Reggel a szépen, de szokásomhoz mérten későn összerakott reggelim várt, amikor rohantam a kicsinek egyáltalán nem mondható otthoni irodámba. A fokhagymás olivabogyó nem eteti úgy magát, mint a sima ízesítés, de így is sikerült feldobnom paranyica sajttal, mini kolbászkákkal, paradicsommal. Mint egy szép tapas tál, már csak valami igazán jó mártogatós hiányzott. Szerdán leginkább az dobott fel, hogy kicsit rendeztem a soraimat, na meg a blogot és feltöltöttem az írásaimat, illetve kicsit böngésztem az úti képeket. Salsáról most lógtam, de mondhatjuk úgy is, hogy szabadságot vettem ki. :) 

Szeretem és boldoggá tesz az a tudat, hogy amikor meg akarok állni egy picit és csak lélegezni, rendezni a soraimat, megtehetem. Igazán szerencsés vagyok. 

#Juckó a világ körül - nr.21. -  Fiatalság, bolondság

atom.jpg

Brüsszel egyetemi utazásaim egyik legjobb pillanata volt, a pohárgyűjtésem ugyanis innen indult. A csoporttársaim szereztek ingyen repülőjegyet ide (osztogatták az egyetemen) és miután kiderült, hogy csak 10 000 Ft-ba kerül, így én is csatlakoztam hozzájuk az útra. A buli akkor hágott a tetőfokára a 4 nap alatt, amikor minden sört lecápáztunk a városban és mérhetetlen sok poharat loptunk minden egyes kocsmából. Az egyik helyen míg kimentem a mosdóba a teli asztal letisztult és tudtam, nem a pincér járt arra... 

#35 nap, #30 kihívás, hátravan #15. Mielőtt 30 leszek...

1.  Elmegyek úszni AYCM kártyával a szülővárosom tanuszodájába.

2.  Megfestek vászonra egy képet. 

3.  Összesen 30 nap húsmentesen étkezem. - 21/30

4.  Önkéntesként kutyát sétáltatok.

5.  Elolvasok egy még általam nem olvasott könyvet.

6.  Elmegyek vért adni.

7.  Higéniai termékeket adományozok rászorulóknak.

8.  Lesétálom a futókört a Margit-szigeten.

9.  Elhagyok egy könyvet a városban egy kedves cetlivel.

10. Megnézek egy Mesterakadémia kurzust.

11. Összeírok 3 családi hagyományt, szokást.

12. Randira megyek.

13. Elmegyek egy koncertre vagy kiállításra, ahol nem ismerem az előadót.

14. Levelet küldök Stefnek Mexikóba.

15. Körbetekerem a Tisza - tavat.

16. 3 db Mandalát megfestek.

17. 30 km-ert biciklizek (Tisza-tó nem számít). - 46,8 km/30 km

18. 30 km-ert túrázok az OKT-én. - 18,5 km/30 km

19. Egymás után 3 nap 11 óra előtt lefekszem aludni. - 3/3

20. Megtanulok egy verset.

21. Bejelentkezek spanyol nyelvtanfolyamra.

22. 1 hétig óránként kb. 3 percet tornázok munka közben, megmozgatom magam az ülőmunkában. 5/5

23. Elmegyek 3 Salsa buliba. - 2/3

24. 3 rejtvénypályázatra küldök be megfejtést.

25. Részt veszek egy TV vagy film forgatáson.

26. Tartok 3 szépségápolási estet. - 3/3  5/3

27. 30 napig 30 felülést csinálok minden reggel. - 33/30

28. 30 saját utazós képet beteszek a blog megjegyzésébe egy 2-3 mondatos ismertetővel. - 21/30

29. 4 kerekes görkorival megyek görkorizni lehetőleg a Városligetbe.

30. Valami rendkívüli progamon veszek részt, ami a komfortzónámon kívül esik.

Mivel már nem 18 leszek, a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://365napboldogsag.blog.hu/api/trackback/id/tr3617829621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása