#Day91 - Nagypéntek
2022. április 16. írta: June Z. T.

#Day91 - Nagypéntek

day_91_1.png

2022. április 15. - Péntek

Amilyen nagy elánnal készültem a hétvégére, akkora döbbenettel fogadott, hogy még további két napig nem kapok húst, miután apukám közölte, hogy legalább így húsvét előtt tartsuk ezt az két napot. Na, mondom szép, ennyit a húsról, úgy tűnik már csak vasárnap látok ismét sonkát. Szerencsére a borsópörkölt jól sikerült és még mindig finom.

A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.

Richard Bach

#Törpeinvázió

Délelőtt helyszínnézőben voltam a szülinapomra, délután pedig már a bátyám családja népesítette be kis otthonunkat. Mondanom sem kell, hogy a csend eltűnt a lakásból, ugyanis a törpék mérhetetlenül hangosan tudnak létezni. 65x körbefutkosták a nappalit, a konyhát, minden párna és egyéb kacat előkerült, valamint természetellenesen a földön hevert szerte-széjjel. Ez a család már csak ilyen hurrikánmódra közlekedik, tudod épp merre járnak és azt is látod, mikor tisztult ki a terep. Természetesen nagynéniként nem maradt rám más feladat, mint a bújócska és egyéb játékok folytonos játszása, hol egyik, hol másik, hol mindkét gyerekkel egyszerre. Tudom vicces, de őszintén örültem, hogy sakk tudásommal (vajmi kevés, 3 lépésből is képes vagyok kikapni) le tudtam győzni és veretlen maradtam 3 napon keresztül 5 éves unokaöcsémmel szemben. Kis dolgoknak is örüljön az ember, nem igaz?

Ui: Ahogy tesómék közeledtek szülővárosomhoz, boldogan konstatáltam, hogy biztosan hoznak igazi érlelt sonkát, ez ugyanis az ő reszortjuk. Ebből következően összeírtam pár családi hagyományt, habár ettől sokkal több van, de legtöbbször akkor eszmélek rá egy-egy hagyományra, ha egy külső személy is rákérdez, ugyanis nekem ezek általában evidensek: 

  1. A húsvéti sonkát az egyik bátyám biztosítja a teljes családnak. 
  2. A másik bátyám felesége süti a karácsonyi bejgliket, 3-3 diós és mákos készül, amiből 2 mákos és 1 diós a mi családunké, míg a többi a sógörnőm családjáé. Még szerencse, hogy ők a diót, míg mi a mákot szeretjük jobban. :D
  3. Megmaradt törtkrumpliból csak egy dolog készülhet, ha otthon van a teljes család: szilvalekváros gombóc. 
  4. Ha én sütök palancsintát, senki nem ehet belőle, míg az összes ki nem sült.
  5. Anyukám csengetéssel készíti a házi süteményeket (megsütteti mással).
  6. Hétvégén a legfontosabb közös étkezés a reggeli, ami természetesen villás étek, apukám készíti és a reggeli után még hosszan ülünk az asztalnál és kávézás közben beszélgetünk.

#61 nap, #30 kihívás, hátravan #25. Mielőtt 30 leszek...

1.  Elmegyek úszni AYCM kártyával a szülővárosom tanuszodájába.

2.  Megfestek vászonra egy képet. 

3.  Összesen 30 nap húsmentesen étkezem. - 12/30

4.  Önkéntesként kutyát sétáltatok.

5.  Elolvasok egy még általam nem olvasott könyvet.

6.  Elmegyek vért adni.

7.  Higéniai termékeket adományozok rászorulóknak.

8.  Lesétálom a futókört a Margit-szigeten.

9.  Elhagyok egy könyvet a városban egy kedves cetlivel.

10. Megnézek egy Mesterakadémia kurzust.

11. Összeírok 3 családi hagyományt, szokást.

12. Randira megyek.

13. Elmegyek egy koncertre vagy kiállításra, ahol nem ismerem az előadót.

14. Levelet küldök Stefnek Mexikóba.

15. Körbetekerem a Tisza - tavat.

16. 3 db Mandalát megfestek.

17. 30 km-ert biciklizek (Tisza-tó nem számít).

18. 30 km-ert túrázok az OKT-én. - 18,5 km/30 km

19. Egymás után 3 nap 11 óra előtt lefekszem aludni. - 1/3

20. Megtanulok egy verset.

21. Bejelentkezek spanyol nyelvtanfolyamra.

22. 1 hétig óránként kb. 3 percet tornázok munka közben, megmozgatom magam az ülőmunkában.

23. Elmegyek 3 Salsa buliba. - 1/3

24. 3 rejtvénypályázatra küldök be megfejtést.

25. Részt veszek egy TV vagy film forgatáson.

26. Tartok 3 szépségápolási estet. - 2/3

27. 30 napig 30 felülést csinálok minden reggel. - 8/30

28. 30 saját utazós képet beteszek a blog megjegyzésébe egy 2-3 mondatos ismertetővel. - 13/30

29. 4 kerekes görkorival megyek görkorizni lehetőleg a Városligetbe.

30. Valami rendkívüli progamon veszek részt, ami a komfortzónámon kívül esik.

Mivel már nem 18 leszek, a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://365napboldogsag.blog.hu/api/trackback/id/tr5817810573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása