2022. augusztus 02. – Kedd
Reggel pótanyukámtól kapott cipőmmel vágtam neki a munkahelynek. Úgy éreztem túl bátran élek, mert ismételten félúton felvettem a papucsom, mivel megint feltörtem a lábam. Ezzel a fájdalommal és hogy nem találom a helyem a világban érzéssel kezdtem a munkában, így nem meglepő, hogy ilyen egyszerű dolgok, mint, hogy a segítségemet kérik kávéfőzésben, boldogsággal töltött el.
Gyorsan találunk olyan barátokat, akik segítenek nekünk. De csak lassan érdemeljük ki azokat, akik a segítségünket kérik.
Antoine de Saint-Exupéry
#Így képezzünk baristát
Szeretem a kávét. Sajnos napjában többször is szeretem a kávét és egyszerűen még nem jutottam oda, hogy leszokjam róla, habár az egészségemre válna. De ez is olyan, mint az elhízás, egyszerűen rajtam és a (nem létező) akaraterőmön múlik. A lényeg, hogy egy kolléganőm belépett az irodámba és kávéfőzésben kérte a segítségemet. Én pedig rendelkezésre is álltam, minekután szeretek segíteni az embereknek, így Ritát bevezettem a céges konyha és három kávégépének használatába. Néha ilyen apróság is igazán boldoggá tud tenni, merthogy imádok segíteni és örülök, ha hasznosan töltöm az időm mások számára is.
#61 nap, #30 kihívás, hátravan #21. #Egy nyári kaland...
- 1) Mezítláb sétálni homokban, fűben.
- 2) Aszfaltra rajzolni.
- 3) Szappanbuborékokat fújni.
- 4) Semmit tenni, dinnyét enni.
- 5) Kert moziba menni.
- 6) Meglátogatni a környékemen egy nevezetes helyet.
- 7) Olvasni fűben fekve.
- 8) Limonádét készíteni.
- 9) Szabó Ervin könyvtárba beiratkozni.
- 10) Megtanulni egy zongora darabot.
- 11) Hullócsillagokat nézni.
- 12) 3 szintet elvégezni a spanyol nyelvtanfolyamon.
- 13) 3 db könyvet elolvasni.
- 14) 300 km-ert biciklizni. – 103,6/300
- 15) Vitorlázni. 3/1
- 16) Fesztiválon résztvenni. 4/1
- 17) 1 db madaras festményt elkészíteni.
- 18) 3x elmenni fotózni.
- 19) 3x Salsa buliba menni. 1/3
- 20) Befesteni a hajam.
- 21) 5 fotókeretet megtölteni saját képekkel és kitenni a falra.
- 22) 3 randin résztvenni. 2/3
- 23) Grillezni családdal vagy barátokkal.
- 24) Tisza tavat biciklivel megkerülni.
- 25) Napfelkeltét élvezni.
- 26) Naplementében gyönyörködni.
- 27) Görkorizni.
- 28) Rejtvénypályázatot beküldeni.
- 29) Lottót feladni.
- 30) Valami rendkívüli programon résztvenni, ami a komfortzónámon kívül esik.
Ízig-vérig felnőtt lévén a kihívásokra vonatkozóan a változtatás jogát fenntartom!